Magyar Napló

Borbándi Gyula hűséges élete

Július 23-án, élete 95-ik évében elhunyt Borbándi Gyula Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, a XX. századi nyugati magyar emigráció fáradhatatlan szellemi munkása.

Szegény sorsú családból származott, szülei a trianoni békediktátum után kénytelenek voltak elmenekülni a Felvidékről, végül Budapesten leltek otthonra. Tehetséges gyermekük taníttatásáért minden áldozatra készek voltak. Ez a családi indíttatás egész életét meghatározta, ebben gyökeredzett szociális érzékenysége és nemzeti elkötelezettsége is. Egyetemista korától a keresztény erkölcsi alapokon álló, a szeretetszolgálatot széles körben gyakorló és a magyar szellemi örökséget megőrizni és továbbadni képes társadalom volt az eszménye. Nemzedéke legjavával összefogva fiatal éveitől kezdve ennek megvalósításáért dolgozott az országos Széchenyi Szövetség tagjaként, majd vezetőjeként. Felfigyelt a népi írók mozgalmára is, meggyőződésévé vált, hogy Magyarország boldogabb jövője elképzelhetetlen a szegénységben élő milliók anyagi és erkölcsi felemelkedése nélkül.

Elkötelezett katolikussága, a Regnum Marianumban való nevelődése, kereszténydemokrata szellemisége, majd a háború után, a koaliciós időkben a Nemzeti Parasztpártban betöltött szerepe miatt 1949-ben, a kommunista politikai fordulat idején kénytelen volt elhagyni az országot, Nyugatra menekült. Jól látta, hogy sok kiváló társához, példaképéhez hasonlóan őt is erőszakosan kiiktatnák a közéletből, politikai üldöztetés, súlyos börtönévek jutnának neki is itthon osztályrészül.

Borbándi Gyula életének ez a fordulata egy új pályakezdés nehézségeit hozta magával: Svájcban, majd a németországi Münchenben élt, eleinte fizikai munkával kellett megkeresnie a kenyerét. Tehetsége, szellemi igényessége azonban előbb-utóbb teret talált magának: 1951-től a Szabad Európa Rádió munkatársa, később a magyar osztály helyettes igazgatója lett. A Látóhatár, majd az Új Látóhatár című folyóirat szerkesztőjeként, főszerkesztőjeként a nyugat-európai magyar emigráció egyik szellemi központját hozta létre. Elfogulatlan, megértő, szeretetre méltó személyisége nemzedékének legértékesebb, általánosan elismert tagjává tette.

Könyveinek nagyobbik hányadát már a rendszerváltozást követően, Magyarországra való hazatérése után írta, szerkesztette és jelentette meg. A kilencvenes évektől az ezredforduló első éveiig terjedő időszak példamutató életének legtermékenyebb korszaka. Idős kora ellenére kötelességének tartotta, hogy mindenről számot adjon, amit megélt. Korábban fontos tanulmányokban örökítette meg az 1956-os forradalom viharát, és számvetést készített a népi mozgalom szellemi törekvéseiről és legfontosabb alkotóiról. Majd megírta a magyar emigráció 1945-től 1985-ig terjedő évtizedeinek életrajzát. Legnagyobb vállalkozása, a Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia 1992-ben jelent meg, nélkülözhetetlen forrásmunka, amely jól tükrözi Borbándi Gyula minden értékre, minden alkotói erőfeszítésre
kiterjedő figyelmét.

Életművére a Két világban – Életem és pályám című önéletírása, őszinte és pontos korrajza tette fel a koronát. Az ő életútjából is levonható az a fontos tanulság, amelyet Illyés Gyulával kapcsolatban fogalmazott meg: „emberként… csak annak a nemzetnek a fiaiként tudunk élni, amelybe beleszülettünk vagy amelyhez önként csatlakoztunk, vállalva a vele való sorsközösséget.” „És fáradhatatlan munkával szolgálva a gyarapodását” – tehetjük hozzá hálás szívvel, Borbándi Gyula hűséges életének összegzéseként.

Címke:
publikálta:
4 publikáció
Mezey Katalin

(1943, Budapest) költő, író, műfordító, a Kilencek költőcsoport tagja. A Széphalom Könyvműhely igazgatója, 1992­től 2008­ig az Írók Szakszervezetének főtitkára. József Attila­ (1993), Prima­ (2007), Bethlen Gábor­ (2009) és Partiumi Írótábor díjas (2013). Legutóbbi kötete:
Bolygópályák (versek, 2010). Ismernek téged (2014).

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére