Magyar Napló

Húsz év, száz dialógus

Történelmi idők voltak – mindig történelmi idők vannak. Kerek húsz esztendeje, 1994 őszén éppen uralomváltás volt a politikában; Oláh János, a Magyar Napló újdonsült, frissen választott és kinevezett főszerkesztője pedig komoly kutyaszorítóba került. Miután az utolsó fillérig kisöpörte a kasszát, hogy kifizesse az előző szerkesztőséget, amelynek tagjai elvi és ideológiai okokból nem akartak vele együtt dolgozni, ellenséges közegben találta magát: akiket úriember módjára kifizetett, elvbarátaikkal együtt bojkottot szerveztek ellene és az „elbirtokolt” írószövetségi orgánum ellen. Így, amikor megkeresett, elvállalnám-e egy évre az újjászervezett, átfazonírozott lap olvasószerkesztését, a krisztusi kor vállalkozó szellemével felvértezve egy pillanatig sem haboztam. Holott napilapos és egyéb szerkesztői feladatok mellett, félig-meddig kézműves technikával, a kiszedett hasábokat ragasztgatva dolgoztam – ám az elhúzódó konszolidáció nemcsak a bojkott lassú olvadásával járt, hanem értékes új kapcsolatokkal is: Bella István, Lázár Ervin, Majoros Sándor, Toót-Holló Tamás ismeretségével és barátságával.

Egy év múltán aztán mentünk a magunk útján, noha visszatérő szerzője maradtam a Magyar Naplónak. Oláh János bizonyította szerkesztői rátermettségét: a lapot nemcsak életben tartotta, nemcsak a hazai folyóiratpiac egyik meghatározó szereplőjévé tette, hanem az ezredforduló táján hézagpótló könyvkiadói gyakorlatba is fogott. Manapság országszerte ez a legkisebb irodalmi nagyüzem. Pár éve szerkesztőként is visszatértem, s makacsul hajtogattam, hogy a huszadik születésnapot nem valamiféle vegyes antológiával kellene ünnepelni, mint más szerkesztőségek tették, hanem egy gyűjteményes interjúkötettel. Meggyőződésem ugyanis, hogy a 2003-ban indult Nyitott Műhely sorozat olyan, páratlanul gazdag információs tárháza a kortárs irodalomnak és társművészeteknek, ami egész Közép-Európában kuriózumszámba megy. Voltak és vannak más beszélgetéssorozatok, de egyik sem ilyen kitartóan és szisztematikusan segít címlapra kerülni írókat és költőket – a merítés révén pedig a dokumentumértéke is felbecsülhetetlen: számos interjúalany már a túlvilágról dialogizál velünk.

A bő válogatás száz ilyen vallomást tartalmaz, terjedelmük miatt csak két kötetbe férnek be, sokféleségük a beszélgető felektől függően szembeötlő, a szöveggondozó szerkesztő azonban, aki egyhuzamban olvasta át e kitárulkozó szövegfolyamot, lelkileg is a hatása került: olyan, akár egy regény. A kánonra olyan tekintetben mindenképp „deformáló” hatással van, hogy keresztülvágja a szekértáborharcok arcvonalait; nem kirekesztő, hanem befogadó: ilyen gazdagok vagyunk mi itt az ezredelőn – hirdeti. Ha valakinek gyanúi voltak az Oláh János fémjelezte Magyar Napló irodalmi „pártosságát” illetően, e szövegek olvastán szertefoszolhatnak – annyira mások a válaszadók által hirdetett esztétikák és ars poeticák. Tanulságos olvasmány minden bojkottszervező számára is.

 

 

Címke:
publikálta:
1 publikáció
Csontos János

(1962, Ózd) költő, író. A Magyar Nem­­zet publicis­tája, a Nagyítás főszer­kesz­tő­je volt. Leg­utóbbi kötetei: Delelő – össze­gyűjtött versek 2002–2010 (2011), Volt egyszer egy VÁTI – Egy tervezőiroda története 1950–2000 (Aczél Gáborral és Lukovich Tamással, 2013), Kar­­nevál (2014).

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére