Magyar Napló

Lőrincz György: Bécs fölött a Hargitát…

(részlet)

Amikor először elfogták, csak két verést kapott, igaz, nagyot, arra a csontjai még évek múltán is emlékeztek. A pincében, ahová a zárkából, mint egy mennyasszonyt, udvariasan, már-már túlzott kedvességgel lekísérték, hogy ne hallatsszon ki a fájdalom hangja, ketten verték. Akkurátusan, alaposan és nyugodtan, mint akik tudják, hogy az, akit ütnek, nem üthet vissza. Mint akik hozzá vannak szokva, hogy verni kell, verni lehet a másik embert. Ez a munkájuk. Ha kell, napi nyolc órán át. Hozzá vannak szokva, kiszámított mozdulatokkal, percnyi pontossággal ütnek, s a fájdalom és a látvány, amelyet okoznak, nem vált ki kételyt belőlük. Erről is tudta, hogy nagyon gyűlölhetik őket, magyarokat. Csak, akiben gyűlölet van, az tud ilyen körmönfont kegyetlenséggel verni. Aki nem látja a másikat, ha nézi, akkor sem. Mert persze nemcsak nézték, beszéltek is hozzá. Arról beszéltek: azt fájlalták, hogy miért akarja minden szaros magyar az ország rossz hírét kelteni.
– Egy ilyen nagyszerű országét? Hát szabad ezt? – kérdezték. Erre nevelte őt az a társadalom, amely iskoláztatta, pénzt költött rá? Erre nevelték a szülei? Talán tudnak róla, hogy ő most hol van? Netán ők biztatták? Meg azt kérdezték, hogy miért, kiért akart szökni. Kivel tervelte ki, és hol van az illető? Ezen még akkor, ott, az első ütéseknél szinte el is mosolyodott.

Címke:
publikálta:
1 publikáció
Lőrincz György

(1946, Kápolnás) író. Ze­­te­­laka környékén tanított, majd a székely­­udvarhelyi Élelmi­szer­ipari Gépgyár techni­kusa volt. 1989­től a Nem­zeti Megmentési Front­nál dolgozott, 2000­től Har­gita Megye Mű­velődési és Vallásügyi Felü­­gye­lő­ségén, ma Igazgatóságán. Szé­kely­ud­varhelyen él. Szabó Zoltán­ és Szé­­kelyföld­díjas. Leg­utób­bi kötete: A szív hangjai (2014).

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére