Magyar Napló

Kovács Bálint – Matevosyan Hakob: Politikai Krízisek Európa Peremén

(Bevezetés)

Az előttünk álló kötet tanulmányokat közöl Európa elsősorban földrajzi – de részben politikai – értelemben vett peremterületeinek kríziseiről és konfliktusairól. A kötet szerzői előbb elméleti síkon elemzik ezeknek hátterét, majd elkalauzolnak a Kaukázus, Ukrajna és Transznisztira, a Balkán, az Ibériai-félsziget valamint a Britszigetek világába, amely területek kríziseit és konfliktusait a történész, szociológus, kultúr-antropológus, jogász, politológus módszerével és szemüvegén keresztül mutatják be, illetve elemzik. A kötetben található tanulmányok témái Magyarországon részben ismertek, részben csak nemzetközi botrány következtében váltak a közvélemény előtt ismertté; egy kötetben való bemutatásuk, tudományos igényességű elemzésük azonban mindezidáig nem történt meg. Míg a Balkánról az elmúlt években – talán hazánkhoz való közelsége okán is – számos monográfia, feldolgozás látott napvilágot, addig a Kaukázusról legutóbb a ’80-as évek elején jelent meg magyar nyelven monográfia – a szovjet-szocialista testvériesség jegyében. A kötet szerkesztői és szerzői – akik magyar, német, cseh, ukrán, örmény, azerbajdzsáni tudományos intézményeket és egyetemeket képviselnek – bíznak abban, hogy kutatási eredményeiknek egy kötetben való bemutatása felkelti nemcsak a szakemberek, de a nemzetközi események iránt érdeklődők figyelmét is.

Susi örmény keresztény székesegyháza. Susi hosszú időn keresztül volt Karabah fővárosa, kultúrcentruma, örmény, zsidó, kurd, kaukázusi tatár és török, görög, népességgel. A 19. század végén a Kaukázus harmadik legnagyobb települése volt Baku és Tbiliszi mellett. A sziklafalon fekvő városról mondták, hogy „aki Susit birtokolja, azé Karabah”, ebből a városból bombázta a háború során Azerbajdzsán hadserege Sztepanakertet és más településeket. A város 1992. május 9-ei felszabadítása ezért is jelentett az örmény hadseregnek heroikus győzelmet. A templomban a háború során az azerbajdzsáni hadsereg fegyverraktárat rendezett be, amely azonban csodával határos módon nem robbant fel. A kép előterében a Karabahi háború még megmaradt nyomai (Sargsyan Lusi felvétele)

A kötet megjelenésének szomorú aktualitását adja az Ukrajna területén kialakult véres konfliktus, amelyre a kötet tervezésének idején a kötet szerkesztői még csak nem is gondoltak, de ugyanígy elszomorító az a tűzharc is, amely a jelen sorok megfogalmazásával egy időben Azerbajdzsán és Hegyi-Karabah határán számos, a gyermekkorból épp csak kilépett sorkatona életét oltja ki.

A politikai konfliktusok, krízisek és béke kutatásának intézményi háttere az Amerikai Egyesült Államokban valamint a nyugat európai országokban meglehetősen fejlett. Egyetemi és egyetemtől független kutatóintézetek jöttek létre interdiszciplináris vizsgálati módszerekkel, saját szakfolyóiratokkal. A szociológia, a jogtudomány, a pszichológia és a politológia azok a vezető diszciplínák, amelyek ezen intézményekben a háborút és békét, a konfliktusokat és kríziseket vizsgálják, központi fogalmaik pedig a béke, a konfliktus, az erőszak, a háború. A legrégebbi, ilyen jellegű amerikai intézetek a 1910-es évekre vezethetők vissza, míg Európában az 50-es évek végétől – részben az amerikai békekutatás hatására, részben a második világháborúra adott reakcióként – jöttek létre. A kríziseket egy ideig egymástól elszigetelve kutatták, míg a 70-es évektől az összefüggéseket kezdték vizsgálni, amelynek eredményeként különböző krízis- és konfliktusmodellek születtek meg.

A krízis mindenekelőtt szociológiai kutatásokkal alátámasztható jelenség. Görög eredetű szó, az ’ellenőrizni, eldönteni’ jelentésű igéből származik, és ’döntés’-t jelent – legalábbis Thuküdidész még így értette. A szó a görög gyógyászatban is ismert, Hippokratész a krizist a betegségek leírásánál mindig akkor használta, ha a betegség intenzitása már apadt, másik betegségbe ment át vagy véget ért. Thuküdidész a pestissel hozta összefüggésbe a krizist, a borzalmas betegség hét napon keresztül tartotta krízisben Athént, míg végül megszűnt. Tehát krízisszituációk a változások folyamataiban, azok fordulópontjain kaptak megvilágítást az antik szerzőknél.

Ha a krízis fogalmát napjainkban vizsgáljuk, akkor a bábeli nyelvzavarhoz hasonló helyzetbe kerülünk a fogalom sokrétű használatát és definícióját illetően. A sokból egyet – kötetünkhöz talán a legillőbbet – kiválasztva Sydney Verba politológiai definíciójából induljunk ki. Az ő megfogalmazása alapján a krízis változás, amely a reformokat az állam vezetésétől és az állami intézményektől igényli, ha az elitek nem akarják kockáztatni a pozícióik elvesztését, vagy ha a korábbi társadalmi rendet szeretnék fenntartani. Vagyis Verba az eliteket illetve a rendszer működésképtelenségét emeli ki. Más szerzők, így Martin Jänicke ugyanezt a jelenséget az uralkodói hatalom kríziseként vagy politikai rendszerkrízisként határozza meg. Különbséget kell tehát tenni politikai (uralkodói hatalom, elitek stb.) krízisek között és a társadalom krízisei között. Ehhez kapcsolódóan, a konfliktus pszichológiai hátteréről, az emocionális és kognitív szintekről szól a kötetben Karapetyan Tatevik tanulmánya. Az eliteknek tehát a krízisek kialakulása, illetve a konfliktusok során mindvégig fontos szerepe van, legyen szó szovjet elitekről (különösen erről szól Transznisztria kapcsán Zofka Jan írása) vagy a demokrácia intézményeinek elitjeiről (Czezar Nikolett írása az örmény parlamentben történt lövöldözésekről). Az ő szerepük a politikai krízisek és konfliktusok hátterében mindig is jelentős, sőt talán mondhatjuk, hogy a történetnek ők a főszereplői. A kötet borítója is utal erre, legyen szó az elitek kezdeményezte – és háttérből őáltaluk irányított – krízisekről, vagy olyan szituációkról, ahol őket vonják felelősségre, pozíciójuk a politikai krízisek vagy konfliktusok során sokban változik. A demokrácia elitjei kívülről rendszerint pozitívan reagálnak a tiltakozó megmozdulásokra; azokban az államokban azonban, ahol a demokrácia még alakulófélben van, az elitek ezzel ellenkező módon is viselkedhetnek. Az illegitim politikai döntések – egy egyébként legitim politikai rendszerben – különösen veszélyes tiltakozó megmozdulásokat hozhatnak létre, mert az emberek általános – politikai rendszerbe vetett – identifikációs érzésébe gázolnak bele.

Gándzászár Keresztelő Szent János temploma (13. század, Sztepanakerttől mintegy 50 km-re), évszázadokon keresztül Karabah vallási centruma. Gándzászár, vagyis Kincseshegy, egyes időszakokban az örmény egyházfő katholikoszának székhelye, illetve örmény politikai központ is volt (Balayan Areg felvétele)

A politikai krízisek egyik alapvető formája a politikai tiltakozó megmozdulás, a demonstráció. A kötetben Szabo Andrea tanulmánya ennek elméleti hátterét ismerteti, míg Baghdasaryan Naira empírikus adatok alapján az örményországi tüntetéseket, tiltakozó megmozdulásokat mutatja be a rendszerváltozás utáni időszakban. Tanulmányaik a tiltakozó megmozdulások elemzése során rámutatnak a demokratizálódás folyamatára; a demokrácia és a tiltakozó megmozdulások ugyanis szoros kapcsolatban állnak egymással, amelyek nem egymás ellentétei, hanem sokkal inkább egymás következményei.

Elméleti szempontból a konfliktusban a különböző szereplők ellentétes, egymással nem egyező célokat követnek, ugyanakkor ezeket a célokat meglehetősen tudatosan követik. Az értékek és célok sokszor össze nem egyeztethetők, sokszor szükséges egy harmadik – közvetítő – szereplő (vagy akár csoport) jelenléte, aki a vitatkozó feleket segítheti, a konfliktus megoldását pedig az ő segítségével érhetik el. Schorkowitz Dittmar tanulmánya a Minszk-csoport tevékenységéről ilyen szituációt mutat be, a nemzetközi közvetítő csoport tevékenységét, ennek pozitív és negatív oldalait domborítja ki a Karabah-konfliktussal kapcsolatban.

A politikai konfliktusoknak több formája is ismert. Az etnopolitikai konfliktusok hátterében alapvetően két jogelv áll, az államok területi integritása valamint a népek önrendelkezési joga. E kettő jogelv versengése határozza meg az etnopolitikai konfliktusokat és az autonómiatörekvéseket, amelyek mögött nemcsak jogi, de sokszor nyelvi konfliktusok is állnak (Gerencser Balazs tanulmánya). Az örmény–azeri küzdelem (különösen Kolter Christian tanulmánya), a katalán kérdés (Domonkos Endre tanulmánya), Koszovó helyzete (Nagymihaly Zoltan tanulmánya) és magának a Balkánnak – mint etnikailag is komplex régiónak – a nemzetközi jogi struktúrák által meghatározott múltja (Halasz Ivan tanulmánya) kiváló szemléltető példái ezen két jogelv szembenállásának. A gazdasagi konfliktusok hátterében rendszerint energiaforrások vannak, a konfliktus a regionális és a külső partnerek között jön létre az energiaforrások kitermelésére, feldolgozására, szállítására és felhasználására. Musabayov Rasim tanulmányában fontos érvelési módszer Azerbajdzsán energetikailag meghatározó szerepe, a gazdasági erő szerepe a politikai konfliktus rendezésében. A geopolitikai konfliktusok a politikai befolyás megszerzéséért vívott rivalizáló küzdelmet jelenítik meg a világ nagyhatalmai részéről. Oroszország bár különböző érvrendszereket használ, Ukrajnával kapcsolatos politikai beállítottsága mögött (2014) a geopolitikai érdekek jelentős hangsúlyt kapnak (Osipian Alexandr tanulmánya) de a kaukázusi krízisek és konfliktusok vonatkozásában is jelentős szerepet kap a geopolitikai érv.

A Gövhar Aga mecset Susiban (Karabahban több mint 300 keresztény templom és kolostor van, ugyanakkor kevesebb mint tíz mecset ismert) 5. Papik és Tatik szobra avagy „mi és a hegyeink”. (1967, Szargisz Baghdasarjan) hegyi karabahi örmény kulturális örökség szimbóluma Sztepahankert határában. A 2009-es euroviziós dalfesztiválon az emlékmű megjelenítése az örmény performanszban Azerbajdzsán részéről heves politikai reakciót váltott ki. (Balayan Areg felvétele)

A politikai konfliktusok és krízisek alapvetően nagyon változatosak lehetnek: demonstráció, háború, gerilla mozgalmak, népirtás stb. A kötetben a gerillajelenséget (Baucsek Rajmund tanulmánya) valamint a terrorizmust (Vekassy Lili tanulmánya) elméleti oldalról ismertetjük, míg empírikus adatokkal egy-egy konkrét területet vesznek a szerzők (Souleimanov Emil, Forgacs Balazs tanulmányai) szemügyre. Az örmény népirtás emlékezete jelenik meg Osyan Astghik tanulmányában.

A vallási különbségek rendszerint implicit módon állnak a politikai krízisek hátterében. Gyorgy Sandor tanulmányában az Észak-Ír krízis kapcsán ez azonban explicit módon is kifejezésre kerül. Az etnicitás és a vallás ugyanis sok esetben nem elválasztható kategóriák. A dél-kaukázusi konfliktusok esetében ez szintén egyértelműen látható, a karabahi háborúban az örmény harcosok keresztet festettek a tankokra és harcukat a keresztes háborúkhoz hasonlították. A modern elméleti szakirodalom is rendszerint együtt tárgyalja a kettőt, és kifejti, hogy a faj („race”) valamint az etnicitás („ethnicity”) vallásos tartalommal is bírnak. A szent háború („holy war”) lehet ennek szemléletes példája, amelyet a Korán dzsihádként fogalmaz meg. Sok esetben pedig nehéz elválasztani a kettőt, vagyis megállapítani, hogy egy konfliktusban a vallási vagy az etnikai elem-e a dominánsabb.

A tanulmánykötet számos tanulmánya foglalkozik az etnikumok kérdésével és azzal, hogy ez etnikai csoportok mennyiben állnak a politikai krízisek valamint konfliktusok hátterében. Az etnikai jegyek politizálása tehát kulcsszerepet játszik a konfliktus folyamata során. Elképzelhető az is, hogy az etnikai csoport a „chosen traumas” (választott traumák) soraira épít, így például az észak-kaukázusi csecsenek csoportja (lásd bővebben Souleimanov Emil tanulmányát), akiket a 19. században még a cári Oroszország kebelezett be, azonban a legfontosabb trauma esetükben kétségtelenül mégis a Sztálin általi 1944-es deportálásuk Közép-Ázsiába, a Hitlerrel való állítólagos kollaborációjuk miatt. A másik „chosen trauma” a csecseneknél a Jelcinhez kötődő katonai intervenció 1994-95-ben. Emellett azonban a választott dicsőség („chosen glories”) is jellemző az etnikai csoport tudatára. A „chosen glories”-nek fontos jellemzője, hogy támogatja a saját értékek érzését, különösen akkor, ha a csoport elnyomott, vagy kedvezőtlen helyzetben van. Ilyen például az örményeknél a „világ első keresztény népe” emlékezeti hely (lieu de mémoire) vagy a csecseneknél a heroikus felkelések az orosz gyarmatosító törekvések ellen a 18-19. században.

Az etnopolitikai konfliktusok fontos ismertetőjegye ezen túl az asszimmetrikus karakter is, amely részben az egymással konfliktusban álló csoportok személyi összetételére, részben a rendelkezésre álló források valamint a legitimációs és strukturális keretekre is vonatkozik. A többség-kisebbség felállás ahhoz vezet, hogy a többségi demokrácia tradicionális mechanizmusa nem képes kielégítő lehetőségeket kínálni a szabályozásra. Az asszimetria másik esete, hogy míg az egyik fél az állami legitimáció erejével lép fel, addig a másik a társadalmi igazságtalanságéval; vagy ha mindezt a jog mezejére és az autonómiák rendszerére tereljük, akkor az egyik fél az államok területi sértetlenségét hangsúlyozza, míg a másik a népek önrendelkezési jogára hivatkozik. Hozzá kell tennünk mindezekhez, hogy a világon 2500–8000 nép, etnikum vagy nyelvcsoport van (becsült érték), amelyek 190 államban élnek. A migráció ezen népcsortok mozgását jelenti egyik államból a másikba, vagy egy államon belül, amely szintén a politikai krízisek és konfliktusok hátterének fontos eleme, az etnikailag homogén államok tehát inkább a kivételek (Varga Lujza tanulmánya). A konfliktusokat, amelyekben legalább az egyik fél etnikai vagy népi hovatartozással indokolja a pozícióját – tehát ahol a fél az „etnicitást” indító vagy erősítő faktornak nevezi –, a szakirodalom etnikai, interetnikus, etnonacionális, etnopolitikus, vagy ha az ország egy népcsoportjáról van szó, akkor kisebbségi konfliktusnak nevezi. Ezek a népcsoportok, etnikumok a kelet-nyugati blokk megszűnése óta sokkal jelentősebb szerephez jutottak mint előtte. Fontos leszögezni, hogy az etnicitás nem genetikai ismereteken alapszik, hanem sokkal hatásosabb társadalompolitikai konstrukción.

Az etnikai konfliktusnak számos definíciója ismert, munkánkban Rodolfo Stavenhagen politológiai javaslatát tartjuk mérvadónak. Szerinte az etnikai konfliktus egy vagy több etnikai csoport bizonyos politikai magatartása, amely arra irányul, hogy a mindenkori csoport érdekét szembenállás esetén is a konfliktus pártjain keresztülvigye. Ez alapján három dimenziót érdemes megemlíteni az etnikai konfliktusok pontos leírására: Előszor a konfliktusokat a csoport magatartásformája alapján „látens” – „nyilvánvalóan politikai” – „nyilvánvalóan erőszakos” etnikai konfliktusként kell meghatározni. Masodszor a konfliktusokat témák, problémák és célok – vagyis a szereplők érdekei szerint kell megkülönböztetni. A célok alapján például beszélhetünk szeparatista vagy regionális konfliktusról. Harmadszor pedig a konfliktus intenzitását kell meghatározni: lehet magas, közepes vagy alacsony intenzitású a konfliktus. A tanulmánykötetben az etnicitás, a konfliktusok etnikai jellege számos tanulmányban előfordul. Mkrtichyan Artur az etnikai konfliktusoknak az elméleti, szociológiai hátterét világítja meg, míg Lars Karl, Harutyunyan Gayane, Nahapetyan Sona, Nagymihaly Zoltan, Molnar Peter tanulmányai ehhez szolgálnak esetpéldával. Az etnikai csoportok fontos szerepet játszanak a társadalom mobilizálódásában.

A gazdaságnak ugyanúgy szerepe van a krízisek hátterében: a gazdasági növekedés lelassulása elégedetlenséghez, társadalmi feszültségekhez vezet. Ez az egyik mozgatórugója a csecsen helyzetnek is, de a gazdasági helyzet a kelet-ukrajnai események hátterében is jelentős érvet képvisel.

A történelempolitikát ugyanígy meg kell említeni az etnopolitkai és territoriális konfliktusok hátterében. Stefan Troebst tanulmánya a transznisztriai történelempolitikai és identitásmenedzsnet vonatkozásában erre kiváló példa. Minden nemzetet érdekli a saját történelme. Fontos azonban, hogy a múltat úgy kell elmesélni, ahogy az valóban meg is történt. Emiatt nem lehet vitatni, hogy a legtöbb akut etnopolitikai konfliktus egy hosszabb történelmi idő során fejlődik ki. A történelmi dimenzió pedig nagyon sok etnopolitikai kérdés hátterében ott van. Emiatt Ropers Norbert megállapítása igazán ide illik: „Egy konfliktus feldolgozasahoz a pszichikaitorteneti hatteret is figyelembe kell vennunk.

A kötet szerkesztői és szerzői külön köszönettel tartoznak Őze Sándornak (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, intézetvezető) a Politikai krizisek szeminárium elindulásához nyújtott segítségéért, Réger Ádámnak (Magyar Napló Könyvkiadó), Alexander Iskandaryannak (Caucasus Institute), Mészáros Máténak (Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, Hallgatói Önkormányzat), valamint Armine Aleksanyannak és Valter Lindának a kötet szerkesztésében való közreműködésükért.

Kovács Bálint – Matevosyan Hakob: Politikai Krízisek Európa Peremén: A Kaukázustól a Brit-szigetekig,  Magyar Napló, 2012, (B/5, kartonált, 432 oldal),  Ára: 2990 Ft

 

publikálta:
1 publikáció
Kovács Bálint

Lipcsei Egyetem Kelet-Közép-Európa Centruma (GWZO), Lipcse.

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére