Magyar Napló

Ughy Szabinának az Orpheusz Kiadó által adományozott “Az év legsikeresebb szerzője 2015”-díj kitüntetettjének versei

A Magyar Napló Kiadó, a Széphalom Könyvműhely és az Orpheusz Kiadó vezetői által alapított ” Az év legsikeresebb szerzője”-díjat első alkalommal 2015. december 9-én a Versadvent nevű ünnepi rendezvény keretében adta át a három kiadó. A díjat minden évben annak a szerzőnek ítélik oda, akinek könyvéből a legtöbb fogyott az adott évben. Az Orpheusz Kiadó vezetője Erős Kinga író, idén Ughy Szabina költőnek adta át a díjat. Az ünnepségen az alábbi verseket olvasta fel Ughy Szabinától Lukács Sándor Prima Primissima-díjas színművész:

Ughy Szabina

Ki helyett?

Ki az, aki szemem nélkül
csak vakon tapogat a létben,
mint pár napos macskák,
kiket nagyanyám vízbe fojtott?
Kinek vagyok a füle, hogy hallanom kell,
„Huszonkétezer egy hónapra, tudod te, mi az?!”,
„Három napja lógott a gerendán,
a legkisebb találta meg”?
Kinek vagyok a szája,
hogy helyette fújjam a levest,
s hazudjak újra,
mikor ő igazat mondani gyenge?
Ki helyett érzem a hó illatát,
eső után az ázott betont,
ki helyett a csatorna szagát?
Kinek vagyok a keze,
hogy érezzem egy test melegét,
cipeljek szatyrokat,
vagy éles késsel kibelezzek egy halat?

 

Nyugalmi tömeg

A házfalak gyulladt izmok,
teknőspáncél a nedves beton,
ragyog az éjszakában.
A Duna fekete, olajsűrű vizén
hajók tükröződnek, mind
egy átlátszó Isten hagyománya.

Az a nő a téren a takaró alatt,
ahogy két kézzel
a kiló kenyér
foszló húsát tépi,
azt sugallja,
mindenkinek kell
legyen egy szobra

fehér márvány, fény és üveg
emlékének keverékéből,
mindenkinek kell,
hogy legyen még
legalább egy
kikezdhetetlen élete
másvalahol,
amely a teljességhez áll modellt
az idők kezdete óta.
Hogy csillagok és testek
egyek lehessenek,
a távolság tagadása kell.

 

Ébredés

És amikor már mindent elfelejtenél,
ébredni kell, füst és pára, reggeli hideg,
a függőfolyosó utolsó, szűk lakása,
hagyni, hogy a szorongás összevarrjon;
szokásokat és ritka növényeket gyűjteni,
boltba és sugárkezelésre járni,
végignézni a belső udvaron,
és kimondani halkan, mintha először:
a picsába.

 

Egy helyben

Talán mozdulnunk sem kéne.
Csak egy helyben ülve,
égő jelenlétként
felszállni az égig.
Némán tűrni minden fájdalmat,
hagyni, hogy a csönd
hamuvá porlassza kérdéseinket.
Lángokban áll, ami él,
mintha semmisülni vágyna

 

Új hazák

Útnak indulsz már megint,
a szépség láthatatlan nyomai vezetnek.
A horizontba zuhan le minden,
ami volt, ott gyűlik össze,
amerről a hullámok indulnak,
onnan hozott el anyád, s azóta
a visszatérés kórja emészt.
Nem látsz semmi olyat,
amit ne láttál volna eddig:
elhagyott erdei ösvények,
napszakok és évszakok egei,
madárrajok röptének alakzata,
narancsligetek, esők és a tenger,
mind azt mondják,
nem önmaguknak látszanak.
Semmi nem maradt, csak menni,
érzékenynek lenni, mint a talpad,
lépteiddel húzni meg új hazád határait.

publikálta:
324 publikáció

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére