Magyar Napló

Előzetesek a Magyar Napló januári számából

papp_fur_janos_1Papp-Für János

szemben a játszótérrel

 

 

 

 

 

nem merek a szemedbe nézni,

mert mi lesz, ha nem látom benne magam,

vagy nem olyannak, amilyennek elképzelek

egy kisfiút az apja szemében.

mi lesz, ha olyan leszek, amilyen nem akarok,

amilyen soha nem akartam,

s ha te nem leszel ott a hinta mögött,

amikor tovább kellene lendülnöm

az eddig fogva tartó határaimnál.

ha el sem jössz a játszótérre,

ha inkább becsukod a szemed,

és nem szeretnél velem lenni ott legbelül.

abba, azt hiszem, belehalnék,

mielőtt felmásznék arra a mászókára,

ahonnan végre olyan magas lehetek, mint te,

és láthatom a szemedben tükröződő

legutolsó esélyt, hogy megismerhetlek.

hogy akkor először felismerhetlek.

apám.

 

arkossy_istvanÁrkossy István

Képek és háttérképek. Avagy reminiszcenciák Erdély képzőművészetének budavári seregszemléjén

 

Jó pár esztendővel ezelőtt esett meg, hogy – a müncheni Alte és Neue Pinakothek remekművektől pompázó termei után áhítozva – az akkor már évtizedek óta a bajor fővárosban élő, Kolozsvárról még a nyolcvanas évek elején eltávozott régi barátommal, Tóth

Lászlóval – a helyi Képzőművészeti Főiskola monumentális festészet szakának egykori docensével – arról folytattunk eszmecserét: szűkösre szabott időnkből hány órát kellene fordítanunk a két világhírű múzeum megtekintésére. A vitának komoly tétje volt – annál is inkább, mivel tőlük alig szökkenésnyire még a Pinakothek der Moderne gazdag gyűjteménye

is reánk várt. Okoskodó érvek ezúttal nemigen állhattak meg lábukon, hiszen az effajta kincseket őrző szentélyekben az Idővel is dacoló művek varázsereje a tér minden egyes pontján láthatatlan sugárral hálózza be, szövi át a termeket – mestertől, kortól, tárgykörtől, stílusirányzattól, technikától függetlenül, bárhova is lépünk, bármerre tekintünk. Ám míg jómagam az erdélyi diktatúra esztendeinek rozsdamarta kalitka-világából kiröppenve – ami Lacinak is otthona volt egykoron –, inkább az emlékezetes történelmi idők bűvkörének csábítását éreztem erősebb vonzerejűnek, ezért aztán Dürer, Altdorfer, Cranach, valamint a flamand és itáliai nagymesterek kisugárzásával kívántam volna inkább szembesülni, addig

kiváló festő, grafikus, díszlettervező barátom inkább a moderneket választotta. Ez nem volt számomra meglepetés, hiszen jól ismertem őt.

Meg is győződhettem efelől, midőn Goya, Géricault, Manet, Degas, Toulouse-Lautrec és Cézanne művei előtt elhaladva – már a moderneket bemutató épületben, Georg Baselitz következetesen fejjel lefelé felaggatott, méretes vásznakra felvitt alakjainak megtekintése után –, szinte sóbálványként időzött el Francis Bacon biomorf lényeinek dekódolhatatlan  látványvilága előtt. Ez a hármas felépítésű, freudi álomlenyomat-szekvencia hallucinogén ihletettségével, bomlásban erjedő vonal-univerzumával Tóth művészi életpályájának utolsó korszakát nemcsak tagadhatatlanul megérintette, de egyfajta személyes karizmájúkarizmájú

keretbe is foglalta. Ott állva a Keresztre feszítés (1965) című triptichon előtt, csak hosszú percek múlva szólalt meg. Közben azt fejtegette, mit jelenthet egy művész számára a kép kizárólagos szemlélésén túl az azt megalkotó személy valóságos énjével is szembesülni, a némaságában is beszédes kép megteremtőjének élő pillanatait érzékelni, hangját hallani,

gesztusait, netán alkotó mozdulatait sebesen pergő filmkockák formájában lényünk erre predesztinált archiváló kamráiban megőrizni, majd bármikor, ha a helyzet úgy kívánja, akár fel is eleveníteni. A jelentől térben és időben folyamatosan eltávolodva mindez különös hangsúlyt kap a sajátos életkép-szekvenciák tükrében, miután egy mű jellege és az azt világra

hozó személy egyénisége, jelleme között többnyire ok-okozati összefüggés is kimutatható.

publikálta:
351 publikáció

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére