Magyar Napló

Bertha Bulcsu-díjban részesült Bíró Gergely író, a Magyar Napló szerkesztője

A Balaton értékeinek, sajátosságainak és gondjainak méltó irodalmi bemutatását szolgáló Bertha Bulcsu-emlékdíjat szeptember 9-én adták át Balatonfüreden. Bakonyi István és Lőrincz Sándor mellett szerkesztőnk, Bíró Gergely írását is díjazta a Szakonyi Károly Kossuth-díjas író vezette zsűri. A díjátadáson Bertha Bulcsu özvegye és leánya is megjelent.

Bíró Gergely: Badacsonyi kaláka

Hajnali négykor csörgött a telefonébresztő. Van úgy, hogy ez a hang másként hat ránk; még alszunk ugyan, de lélekben rajthelyzetben vagyunk. Ilyenkor a csörgés nem ébredésre szólít, hanem máris elrugaszkodásra, mint futókat a startpisztoly dörrenése. Így ébredtem évekkel ezelőtt, egy novemberi napon a tomaji kis házban, amelyet akkoriban vett a család.

Czirók Lajos kertvendéglőshöz indultam disznót vágni. Húsz éve nem voltam ölésen, alföldi nagyapám halálával ez a nagycsaládi rítus megszakadt. Emlékszem, ahogyan nagyanyám kelteget bennünket, dunyha alatt eltűnt gyerekeket. Az udvarról behallatszik a hízó fagyot repesztő visítása, a csipkés ablakfüggönyön át látom a steklámpa fényének cikázását, amint valaki éppen akasztót keres neki a beton szőlőkarón. Borzongatóak voltak ezek a téli hajnalok, ahogyan nagyapám szúrós és pálinkaszagú puszija is.

Az öléssel mindig megvártak bennünket, gyerekeket. Nekünk is át kellett élnünk, sőt, ki kellett vennünk a részünket belőle. Eleinte foghattuk, később kellett is a disznó lábát, miközben a felnőttek izgatott utasításokat adtak egymásnak. Visszafogott hangjuk ereje ijesztett, mégis azt éreztem, hogy fontos dolog történik velem.

Lajos vendéglőjét alig lehet észrevenni, mintha csak törzsvendégeknek nyitotta volna. A Pince utca és a vasúti töltés közötti területen áll, méterrel az utca szintje alatt, és eltakarja a kerítés mentén húzódó magas bokor. Olyan, mintha egy másik dimenzióba tartozna. A legtöbb Balaton-parti büféhez, kifőzdéhez képest magyaros ételeket kínál, nem is drágán. És valóságos relikviamúzeum. Körben a falon, de a keresztgerendákon is megannyi fénykép, hangszer, népi használati tárgy férfias szertelenséggel kifüggesztve, porosan, mégis otthonos benyomást keltve. Na és Lajos… Mokány, egészséges arcú ember, tekintélyes, kétoldalt bozontosan csüngő bajusszal. Úgy fest, akár egy Monarchia korabeli hentes; aki meglátja, rögtön megjegyzi.

Néhány nappal előtte tértem be hozzá a remetetársammal vacsorázni. Vendég alig volt rajtunk kívül. Lajos odaült beszélgetni, mert ez is szokása, és említette, hogy hamarosan disznót fog vágni. Lázba hozott a hír, alig fért el bennem a lélek. Megkértem, hadd lehessek ott én is, szívesen segítenék, szeretnék átélni még egy vágást.

Ötre beszéltük meg a találkozót a vendéglő előtt. A Pince utca aszfaltján hajnali dér csillogott, a Badacsony megbújt az ég sötétjében, Lajos már melegítette az utánfutós autó motorját. Tapolcára indultunk a barátjáért, onnan pedig egy faluba a disznóért. Útközben kérdezgettem.

– Maga lesz a böllér?

– Én. De mészáros vagyok, nem böllér.

Ezt nem tudtam. Odahaza, az Alföldön böllérnek mondják, aki megszúrja az állatot.

Lajos tanult mészáros, húsipari technikumot végzett. Korábban a vendéglőn kívül volt helyben hentesüzlete és Tapolcán kocsmája. Magában élt már akkor is, a két fia külföldre ment dolgozni, nem akartak beállni az apjuk mellé, még csak nem is jöttek haza. A hentesüzlet tönkrement az időközben kinövő konkurencia miatt, aztán Lajos a kocsmát is bezárta, nem bírta tovább egyedül.

– Hányan dolgozzuk fel a disznót?

– Mi, hárman.

Erre gyanút fogtam.

– Mekkora állat lesz, Lajos?

– Bő két mázsa.

– És csak két embert hívott? Mi lenne magával, ha most otthon aludnék?

– Semmi. Ketten szoktuk csinálni Jóskával.

Ezt nem értettem.

– Otthon az egész nagycsalád dolgozta fel a disznót, és az asszonyok mosták a belet a kamrában, rettenetes bűzben ültek.

– Az jó – mosolygott a vendéglős –, csakhogy ezek az idők elmúltak. Itt nem akar senki dolgozni, még pénzért se. A héten megszólítottam egy koldust Tapolcán, hogy rendbe tenné-e a hátsó kertet, sok a lom. Adtam neki előre kétezer forintot, hogy ekkor és ekkor legyen ott. Azt hiszed, ott volt?

– De miért egy koldust kért meg rá?

– Mert itt nincs már senki, aki segítene, mondom.

Lajos régebben tíz-húsz disznót levágott egy télen. Magának, meg másoknak is a környéken. Most nemigen tart már senki állatot errefelé; ami hús kell, megveszik Tapolcán vagy a tomaji húsboltban. De hogy ne akarjon senki disznót vágni még pénzért se, ez nem fért a fejembe. Munkának munka, na de a szokás, az élmény meg az együttlét… Úgy látszik, átaludtam húsz évet.

Tapolca után kacskaringós utakon egy faluba tértünk, és megálltunk a családi gazdaság előtt. Egy asszony és a megtermett fia fogadott. Beléptünk Bianka, a hízó tágas, tiszta óljába, és az állat máris gyanakodva röfögött. Mindig megérzik a vesztüket.

Lajos az ól párkányán kibontotta az elektromos kábítókészüléket, és nem sokat vacakolt.

– Nyomd a falnak – mondta a fiúnak elektródával a kezében –, és ugorj el, ha szólok. – Egy pillanat múlva a beszorított Biankát már meg is csapta az áram. – Jó! – kiáltotta a mészáros, a fiú pedig hátraugrott az összecsukló állat mellől. Bianka nagyot puffant a földön. Lajos vájdlingot tett a torka alá, és megszúrta.

– Jön a vére? – kérdezte a fiú mély hangon, miután elfordult.

– Jön szépen.

Az asszony csendesen elsírta magát, a tagbaszakadt fiúnak is bepárásodott a szeme.

– Mégis mi tartottuk… – szipogta az asszony. Lajos talán azért is dolgozott gyorsan, mert az ólat látva tudta: itt rendesen gondozzák, szeretik az állatot.

Hogy Bianka vére kifolyt, a hátsó lábával rúgott egy utolsót.

– Na, fogjuk meg, aztán vigyük – szólt a mészáros, de nem tudta, hogy nemcsak Jóskának, nekem is gerincsérvem van. Maradt hát ő és a fiú. Biankát egy vaslétrára göndörítették – kétszázhúsz kilót nyomott –, és kivitték az utánfutóhoz. Lajos menet közben sziszegte: – Ilyet… A mészáros viszi a disznót!

Neki is szoknia kellett még az új időket.

A koca áldozati oltárra került a vendéglő hátsó kertjében. Bianka szőre előbb vörösen izzott a lángokban, aztán lassan koromfekete lett az egész állat, és nagyokat párállott a ráöntött víztől. Én is vakartam a megpörkölődött hámréteget, amíg szép sárga nem lett mindenütt. A mészáros egy-egy kampót vágott a lábába, majd fejjel lefelé felcsörlőztük. Lajos egy bárddal úgy szelte a hízót, akár a mérnök. A hosszában pontosan kettévágott gerincből ki lehetett húzni a velőt.

Én csak kisebb munkákat végeztem, mint annak idején. Először is lecsapattam a vért. Ez is tudomány, mert nem mindegy, hogyan zuttyantjuk földre a vödör vizet. Még Zoli nagybátyám tanított meg rá gyerekkoromban. Hát kezemben maradt a mozdulat! Hájat kockáztam, és néztem, Lajos hogyan keveri be a kolbásznak valót egy nagy, műanyag ládában. Szemre adagolta hozzá a fűszereket, nem volt benne hiba. Majd következett a töltés mosott, bolti bélbe a kerti kamrában.

Láttam, mit fárad ez az ember hajnaltól sötét estéig ezen a disznótlan, magányos vidéken. Sonkák besózva, tekergőző hurkák a faasztalon, kolbászok hosszú sora a rúdon, füstölésre várva. Jót esznek majd belőle a vendégek, igazi házi kosztot. Lajos a vendéglőt is jóformán egyedül viszi, kevés a kisegítő. Sokan nyugatra mentek pénzt keresni, aki maradt, többnyire alkalmatlan. Lajos nemritkán maga veszi fel a rendelést, sört csapol, süt-főz, mosogat, de így is marad egy-két kedves szava a vendégekhez.

Vacsorára friss pecsenye és toros káposzta jutott nekünk. Közben beszélgettünk, ki-ki mesélte az életét ezen a csípős és füstszagú badacsonyi estén, amikor lelassul az idő szívverése, és minden szó az emlékezetbe maródik. Ha disznót vág, pénzért ne is segítsen senki, Lajos, csak kalákában, ezt kívánom. Hogy legyenek itt, akik egykor számítottak.

Azon a napon visszakaptam a gyerekkorom egy szeletét, s mellé járt még egy szép adag kóstoló is, ahogyan az szokás. Mint az első fizetésemet, olyan boldogan vittem haza.

 

Bíró Gergely: A Kristálnak mindegy c. kötete megvásárolható a Magyar Napló Könyvesboltban (1085 Bp., József Krt. 70. Nyitva: H-P: 10-18 óra) 20% kedvezménnyel, vagy megrendelhetők a www.magyarnaplo.hu/shop oldalon, ahol az ár tartalmazza a postázás költségeit.

 

publikálta:
375 publikáció

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére