Magyar Napló
Nincs megjegyzés

Megjelent a Magyar Napló januári száma

A Magyar Napló januári számából kiemelten ajánljuk Lengyel János esszéjét, amelyben a jogsértő és kisebbségellenes ukrán oktatási törvény előzményeit tárja elénk, kiindulópontként a 2004-es úgynevezett narancsos forradalom győzelmét jelölve ki: „Az új törvény következtében az a nonszensz helyzet áll fenn, hogy amíg a szovjet diktatúrában a magyar fiatalok az anyanyelvükön tanulhattak, többek között magam is, az ukrán »demokráciában« ezt már nem tehetik majd meg.” A kárpátaljai nemzetrésznél maradva, összeállítást teszünk közzé a fiatal írókat tömörítő Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alkotóinak műveiből, amelyet Csordás László irodalomkritikusnak a kárpátaljai irodalmi életről és viszonylagosságról szóló írása vezet be. A magyar „autonómia” illúziója címen jelentkezik esszével Beke Mihály András, amelyben az erdélyi magyarság sorsáról ír az 1945-ös romániai kommunista hatalomátvétel tekintetében. Iancu Laurával a tavaly megjelent Éjszaka a gyermek című kötetéről Kovács Flóra készített kis interjút, amelyben szó esik a szakmai elvárásokról, a honvágyról, az anya–gyermek kapcsolat változásairól és az identitásváltásról. A Nyitott Műhely rovat januári vendége Ekler Andrea kritikus, szerkesztő, entográfus, akivel Nagy Gábor beszélgetett irodalmi munkásságáról, Görömbei András szellemi műhelyéről, a nagy posztmodern elbeszélés széteséséről, az irodalom társadalmi státuszáról és Németh László irodalmi tanulmányairól, esszéiről. A lapszámban továbbá Ady Endre, Csontos János, Csornij Dávid, Dobozi Eszter, Gyóni Géza, Kölcsey Ferenc, Lövétei Lázár László, Marcsák Gergely, Nagy Tamás, Ratkó József, Tari István, Vári Fábián László, Vasadi Péter versei, valamint Ahmed Amran, Csikós Attila, Czakó Gábor, Kovács Eleonóra, Latzkó Andor, Shrek Tímea prózái szerepelnek. A Könyvszemle rovatban Iancu Laura Éjszaka a gyermek és Majoros Sándor Az ellenség földje című kötetéről olvashatunk kritikát. Lapszámunkat a tavaly novemberben 140 éve született Ady Endrét ábrázoló emlékművek reprodukcióival illusztráljuk. Az emlékművekről Kertész László művészettörténész közöl esszét.

publikálta:
391 publikáció

HAGYJON ÜZENETET

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére