Utaim

Utaim
Egy domonkos szerzetes visszaemlékezései, 1887-1944

Bőle Kornél (1887–1961) a Szent Domonkos-rend Osztrák–Magyar, majd önálló Magyar Rendtartományának tagja. A Rózsafüzér Királynéja domonkos templom és rendház plébánosa és elöljárója; a két világháború közötti Magyarország nagyhatású hitszónoka, missziós papja, írója, Árpád-házi Margit szentté avatásának előmozdítója. A szerzetesrendek feloszlatását követően Szombathelyre került, majd a pannonhalmi Szociális Otthon lakójaként fejezte be életét. Az itt eltöltött évek alatt foglalta írásba emlékeit; visszaemlékezései, naplói közül kiemelkedik az Utaim, Bőle fordulatos életének beszámolója 1887-től 1944-ig. Kontinenseken átívelő missziós útjai, lelkipásztorként bejárt zarándokutai, a domonkos rend ügyeiben megtett útjai keresztezik egymást visszaemlékezésében, hogy végigvezessenek Bőle tevékenységének eredményein. Ezek közül a legfontosabbak, Bőle Kornél életének fő pillérei: a budapesti Rózsafüzér Királynéja templom és rendház felépítése, a Credo Egyesület alapítása és irányítása, Árpád-házi Margit szentté avatása előmozdítása.
„Jellemző, hogy összeszámlálva missziózásunk végén a megtett utakat, úgy találtuk, hogy hajón, vonatokon, autókkal, autóbuszokkal megtett kilométereink számára mindegyikünk részéről 54.000 kilométer volt. Jó teljesítmény fizikailag is.”
„Nem számított a fizikai fáradtság, mert nagy ügyekben jártam, »Krisztusért jártam mindenben követségben« – Szent Pál szava szerint.”
 

Ár
2 500 Ft
2 000 Ft
Utaim
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
268
Kötés típusa
puhatáblás
ragasztókötött
Súly
546gr
ISBN
9786155195372
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma