A kormányzás fókuszában

A kormányzás fókuszában
Iratok a magyar állam- és központi közigazgatás, a Miniszterelnöki Hivatal történetéhez/ (1990-1993)

Antall József 1990. május 23-án elvileg erős kormányfői hatalommal rendelkezett, de nagyon gyorsan kiderült és egyértelművé vált, hogy a valóságban jóformán az azt kiteljesítő és érvényesítő hátország nélkül volt kénytelen a kormányzását megkezdeni. Hiányoztak a szerkezeti átalakítások, az alá-fölérendeltségi hatalmi viszonyok egyértelmű elhatárolásai, s nem sikerült felszámolni a kormányzati struktúra széttöredezettségében jelentős szerepet játszó partikuláris és a szektoriális érdekeket, amelyek a hatékony kormányzás gátjaként hatottak. Mindezt felerősítette, sőt gerjesztette az előző rendszerben kompromittált, majd a rendszerváltoztatás alkotmányozói folyamataiban indokolatlanul elgyengített központi hatalom erőtlensége. A miniszterelnököt kormányzása alatt sokszor és sokan támadták, jóformán kétfrontos háborút vívott az egykori nómenklatúra és az új médiaelit befolyását féltő szárnyával, a hatalmát vesztett egykori titkosszolgálatok tagjaival, míg a közigazgatással kapcsolatos intézkedéseit, személyzeti politikáját sokszor és sokan értetlenül, sőt gyanakvással figyelték a pártján belüli radikálisok oldaláról is. Antall Józsefnek nagybetegen, szembesülve a testét, de az akaratát nem gyengítő pusztító kórral, az elkerülhetetlen véggel, az idő sürgetésével, sokszor végtelenül magányosan, csak néhány legközelebbi munkatársára támaszkodva, jóformán kaotikus körülmények között kellett az országot konszolidálnia, a demokratikus hatalomgyakorlás intézményi rendszerét, a központi közigazgatás hatalmát és tekintélyét kialakítania: a gyenge és kiszolgáltatott országból egy modern, demokratikus, az új Európához tartozó államot, az államból Hazát építenie. Az 1315 nap minden felemássága, hiányossága, ellentmondásossága, nehézsége ellenére egyértelműen, visszafordíthatatlanul és végérvényesen egy új Magyarország alapjait rakta le.

Ár
4 000 Ft
3 200 Ft

Szerző további művei

Magyarország - Frontország
Iratok a magyar–délszláv diplomáciai kapcsolatok történetéhez (1990-1994) 1. és 2. kötet
Dévavári Zoltán
Sáringer János
6 900 Ft
5 520 Ft
Dévavári Zoltán: Egy elmesélhetetlen történet
Impériumváltások, holokauszt, emigráció a szabadkai zsidóság eszme- és politikatörténete
Dévavári Zoltán
3 000 Ft
2 400 Ft
Dévavári Zoltán – Kajdi József: A kormányzás fókuszában
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
748
Kötés típusa
cérnafűzött
keménytáblás
Súly
1318gr
ISBN
9786155721564
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma