Határ/esetek

Határ/esetek
Magyarország és Ausztria kapcsolatai 1945-1990

Különleges eset vagy modell? – tették fel a kérdést 1985-ben a Bécs melletti Laxenburgban működő nemzetközi kutatóintézet munkatársai, amikor összegezték az osztrák–magyar kapcsolatok 1945 utáni fejlődésének jellemzőit. Nem volt ez véletlen, hiszen az 1980-as években a két ország viszonya – miközben változatlanul szögesdrót és elektromos jelzőrendszer zárta le Magyarország nyugati határát – politikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt példátlanul zavarmentes volt. Úgy tűnt, hogy mindez modellként szolgálhat Kelet-Közép-Európa más országai számára.  A nyugati sajtó már-már az egykori Osztrák-Magyar Monarchia újjáéledését vizionálta a Bruno Kreisky és Kádár János neve (K und K) által fémjelzett korszakban. Mindezt úgy, hogy 1948 és 1956 után a kapcsolatok mélypontra süllyedtek, valóban „vasfüggöny” zárta le a határt. A jelen kötet bevezetője és a közzétett 64 dokumentum, a kronológia és a névtár erről a sajátos állapotról ad áttekintést. Jelezve, hogy a szemben álló világrendszerek határán is volt lehetőség különleges megoldásokra, békés „jószomszédi” együttműködés kialakítására, amelyek eljutottak a közös Bécs–Budapest világkiállítás tervezéséig.

Ár
3 800 Ft
3 040 Ft

Hasonló könyvek

Magyarország és Ausztria kapcsolatai 1945-1990
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
512
Kötés típusa
cérnafűzött
keménytáblás
ISBN
9789635410699
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma