Dr. vitéz ákosfalvi Szilágyi László belügyminiszteri tanácsos visszaemlékezése az 1944-es mentesítésekre

Dr. vitéz ákosfalvi Szilágyi László belügyminiszteri tanácsos visszaemlékezése az 1944-es mentesítésekre

Könyv egy férfiról, aki hivatalnokként is ember maradt, vészkorszaktól vészkorszakig. Dr. vitéz ákosfalvi Szilágyi László miniszteri tanácsos a Belügyminisztérium Közjogi Osztálya Közjogi Alosztályának prominens egyénisége volt 1944-ben, aki közreműködött az izraelita vallású és származású személyek mentesítési ügyeinek intézésében. Forrásközlésünk azon dokumentumok közül teszi közzé a legérdekesebbeket, amelyek Szilágyi László háború utáni igazolásával, illetve állásába való visszahelyezésével kapcsolatban keletkeztek. A népügyészség a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette ellene, és az üldözöttek megsegítése érdekében tanúsított magatartását helyeslően elismerte. Szilágyi Lászlónak különösen a mentesítési ügyek intézésére való, itt közölt visszaemlékezését ajánljuk minden olyan Olvasó figyelmébe, aki az 1944. év üldözöttjeivel együtt érezve szeretne betekintést nyerni az akkori „ügyintéző” gépezet működésébe. A visszaemlékezésnek ezen túl az is értéke, hogy bepillantást nyújt a Belügyminisztérium Sárvárra költöztetésébe Budapest ostromát megelőzően, illetve ottani viszonyaiba a főváros ostroma idején és azt követően. Forráskiadványunkat bevezető tanulmány nyitja, amely – az egykorú jogszabályokra, illetve a közölt visszaemlékezésre támaszkodva – mindenekelőtt a mentesítési rendszer felépítését és főbb vonásait vázolja. A forrásközlést a kiadvány végén két jogszabálytár egészíti ki, közülük az elsőnek az a célja, hogy az Olvasó minden, az eredeti dokumentumokban hivatkozott jogszabályt lehetőleg teljes egészében meg tudjon tekinteni. A második jogszabálytár nyolcvannyolc, 1944-ben kiadott zsidórendelet címét sorolja fel, hogy világossá váljék az a kontextus, amelybe a mentesítésekhez kapcsolódó és zömében szintén 1944-es rendeletek illeszkednek, továbbá, hogy itt is láthatóvá váljék a zsidó vallású és származású emberek elleni „jogalkotás” tartalmi keresztmetszete és óriási volumene. A „vészkorszak” alapjában véve hiteles, ám a keletkezés körülményire tekintettel olykor túlzásoktól vagy tévedésektől sem mentes memoáranyagát tartja kezében az Olvasó, amelynek kiemelkedő értéke, hogy a szerzője nem más, mint a mentesítési ügyek avatott ismerője, szakértője és az ügyintézésben személyesen is közreműködő belügyminisztériumi alkalmazott, dr. vitéz ákosfalvi Szilágyi László.

Ár
1 490 Ft
1 192 Ft

Szerző további művei

Hollósi Gábor: A pozsonyi hídfő
A magyar-csehszlovák határrendező bizottság tárgyalásai (1947-1949)
Hollósi Gábor
2 500 Ft
2 000 Ft
Hollósi Gábor: Dr. vitéz ákosfalvi Szilágyi László belügyminiszteri tanácsos visszaemlékezése az 1944-es mentesítésekre
Adatok
Kiadó
Magyar Napló kiadó
Oldalak száma
114
Kötés típusa
puhatáblás
ragasztókötött
Súly
218gr
ISBN
9786155465796
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma
Illusztrált
Illusztrált