Olvasmány az éjszaka cselekedeteiből

Olvasmány az éjszaka cselekedeteiből

Iancu Laura József Attila-díjas költő, író, néprajzkutató 1978-ban született a moldvai Magyarfaluban. Eddig tizenhárom szépirodalmi és nyolc néprajzi tárgyú kötete jelent meg. Néprajzkutatói munkássága szűkebben a moldvai magyar közösség, tágabban a teljes magyarság vallási, szellemi és nyelvi hagyományaira irányul. Szépírói tevékenységében a moldvai magyarok világa, az egzisztencializmus alapkérdései és az emberi lét ontológiai tapasztalatai tükröződnek. A budapesti Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos munkatársa, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Velencén él, két fiúgyermek édesanyja. "Ha azt mondom: beszéli az árnyék és a fény nyelvét, a madarakét, értekezik a széllel, és tudja, miféle csönd nő a kihalt csönd helyére – nem azt mondom róla, amiért mindenki csodálja. Nem hányódik, mint lapi a vízen, az biztos. Pedig még Isten is megpróbálta. De nem törte ketté. Éppenséggel találgathatnék, mitől látom olyannak, mint álruhába bújt királyt, de nincs nekem időm ilyesmire. Édesanya még a helyét is lesöpörte, ahová ült. A tisztaság illett hozzá."

Ár
3 500 Ft
2 800 Ft

Szerző további művei

Iancu Laura: Oratórium
Iancu Laura
3 200 Ft
2 560 Ft
Iancu Laura: Gerlice
(Szabó-Zsombók Magdolna grafikáival)
Iancu Laura
2 200 Ft
1 760 Ft
Ez a termék nem elérhető
Iancu Laura: Olvasmány az éjszaka cselekedeteiből
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
152
Kötés típusa
cérnafűzött
keménytáblás
védőborítós
Súly
312gr
ISBN
9789635411238
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma