Az irodalom egyszerre esztétikum, önkifejezés, világelemzés és igen gyakran küzdelmes beszéd a társadalmi elnyomás, a zsarnokság, a kirekesztés, a személyes, a közösségi és a nemzeti lét korlátozásai s mindezek járulékos antropológiai képződményei ellen.
Jánosi Zoltán tanulmánykötete – Szophoklész Antigonéjában jelölve meg e küzdelmes irodalom sok évszázadra továbbsugárzó európai alapmodelljét – a szellemi ellenállásnak a magyar irodalom valamennyi műnemében megnyilvánuló példasorát világirodalmi kitekintésekkel – például Federico García Lorca, Szergej Jeszenyin, Csingiz Ajtmatov, Gabriel García Márquez életművét a látóterébe vonva – értelmezi. Kölcsey Ferenc korától Arany János, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Sinka István, Németh László, Tamási Áron, Nagy László, Szécsi Margit, Pilinszky János, Tornai József, Csoóri Sándor, Páskándi Géza, Hajnóczy Péter, Ratkó József, Serfőző Simon, Kiss Anna, Nagy Gáspár, Oláh János, Péntek Imre, Kovács István, Kiss Benedek, Deák Ernő, Vári Fábián László, Finta Éva, Beke Mihály András, Majoros Sándor és más szerzők művein át Babosi László és Szentmártoni János nemzedékéig méri fel ennek a viaskodó irodalomnak a gondolati és stílusváltozatait.
A könyvbe kiválasztott lázadó, leleplező, a történelmi diktátumokkal, a fennálló agresszív társadalmi rendekkel és azok kultúrájával szemben új, emberibb távlatokat kereső alkotói ezért valamennyien Antigoné gyűrűit viselik. Kreón mindenkori árnyékára rárótt üzeneteik egyszerre világítanak át embertelen vagy álságos társadalmi berendezkedéseket, erőszakos, hamis vagy manipulált tudatokat, és formálnak újra egy mélyről fakadó örökségű írói magatartást – Antigoné izzó nyomdokain.
