Vasárnapi pszichoanalízis

Vasárnapi pszichoanalízis
Válogatott versek

Lászlóffy Csaba (1939-2015) József Attila-díjas költő, író, drámaíró, esszéista, műfordító Tordán született, 1950-től haláláig Kolozsváron élt és alkotott. Válogatott kötetének költeményei érzéki finomsággal, letisztultan s eredeti nyelvi erővel foglalják össze és gondoltatják újra az öt évtizedes alkotói pálya fő hangsúlyait. A Vasárnapi pszichoanalízis azért delejezően súlyos, nagy téteket mozgató gyűjtemény, mert egyidejűleg tiszteli, állítja és forgatja fel azt a rendet, amelynek tágasabb körzetéből a kötet anyaga vétetett. Panorámaszerű rátekintést nyit Lászlóffy Csaba lírájának alakulástörténetére, verstechnikai sokszínűségére, visszatérő témáira. Olvasása során tanúi lehetünk nemcsak e költészet belső gazdagodásának, hanem az elmúlt félszázadban az erdélyi lírában jelentkező újító kísérletek egyes vonásainak is. A gyűjtemény az 1964 és 2015 között kibontakozó, tizenhat kötetet teremtő lírai életmű meghatározó értekeinek első számbavétele.

A Rádiusz Könyvek megjelentetésével a Magyar Napló Kiadó új sorozatot indított. Azoknak a „sugárzó” életműveknek – és a szerzőikről szóló monográfiáknak, tanulmányköteteknek – kíván benne otthont adni, amelyek egyedi vagy átfogó erejűnek bizonyultak a magyar irodalomban, irodalomtörténetben. A könyvcsalád rádiuszai által befogott tér a teljes világ magyar nyelvű életműveit magába öleli. Az emberi és a nemzeti lét meghatározó kérdésein gondolkodó, a történelmet átvilágító, a mindenkori emberi helyzetet lényegszerűen felismertető lírai, epikai, drámai, esszéírói és műelemző munkákat tárja olvasói elé. A sorozat műveinek erős sugaraival segítve annak a fénynek a tudatosítását, amely a magyar irodalomból izzott fel a nemzeti és az egyetemes kultúra értékrendjének tükrébe.

Ár
2 500 Ft
2 000 Ft
Lászlóffy Csaba: Vasárnapi pszichoanalízis
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
208
Kötés típusa
kartonált
ragasztókötött
Súly
368gr
ISBN
9786155721670
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma