Kert

Kert

Irodalmi Magazin – 2023/3.

Kedves Olvasó!

Lapszámunk a hazai szépirodalom kert témájú hagyományát – a világirodalmi fejleményekre figyelemmel – főként a kevésbé ismert, illetve a kertet nem csak idilli megközelítésben láttató műveken keresztül mutatja be. A  kert ugyanis a pihenés, az alkotás vagy a gazdálkodás mellett gyakran a korlátozás, a csalódás és akár a halál helye is az irodalomban. Teret enged a cselekvésnek és a szemlélődésnek is, az emberi léthez szervesen kötődő, történetileg és kulturálisan meghatározott, egyszerre konkrét és szimbolikus helyszín. A kert mibenlétét interjúink természet és kultúra viszonyában vizsgálják a filozófia, a kultúratudomány, a humánökológia vagy a táj- és kertépítészet perspektívájában. A műértelmezések az egyes korszakokról is képet nyújtanak a 18. századtól a közelmúlt magyar költészetéig. Összeállításunk arra is választ keres, hogy vajon a kert – mint különösen összetett és gazdag kulturális jelenség – miként értelmezhető a 21. század megújuló (irodalom)tudományos keretei között, például olyan kutatási irányok felől, mint a biopoétika, az ökokritika, a poszthumanizmus és a kritikai növénykutatás. Az interjúk és tanulmányok sorát szépírók kert-inspirációs esszéi tagolják. A lapszám illusztrációi között archív fotók, képeslapok reprodukciói is helyet kapnak, s emellett nemcsak a klasszikus nemzetközi és hazai képzőművészeti táj- és kertábrázolás hagyományaiból, hanem a magyar természetművészet és Land Art kortárs alkotóinak törekvéseiből is ízelítőt adunk.

 

Ár
2 000 Ft
1 600 Ft

Legfrissebb lapszámok

jd
Irodalmi Magazin - 2024/1.
2 000 Ft
1 600 Ft
Irodalmi Magazin Csokonai
Irodalmi Magazin - 2023/4.
2 000 Ft
1 600 Ft
klbor
Irodalmi Magazin – 2023/2.
2 000 Ft
1 600 Ft
pske
Irodalmi Magazin - 2023/1.
2 000 Ft
1 600 Ft

Irodalmi Magazin könyvek

kertes
Adatok
Kiadó
Magyar Napló kiadó
Oldalak száma
128
ISSN
2063-8019
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma
Főszerkesztő
Kondor Péter János
Laparchívum
Az Irodalmi Magazin összes kiadott lapszáma.
Tovább