A gyermek ráérez a legelvontabb dolgokra is. De megvan a maga horizontja. Azon belül képes rá. Ha tőle idegen, felnőtt dolgokkal terheljük őket, sérülnek, vagy, mert számukra értelmezhetetlenek, leperegnek róluk.

        Itt van ez az „érzékenyítésnek nevezett ki tudja, mi. Annak, aki a mindenkori világ őrületeit naponta kell elviselje, ne volna joga távol tartani a gyermekétől legalább? Hogy az iskolákra nyomást gyakorolva lelkes hozzá nem értők, vagy bárki, felelősség nélkül hetet-havat összehordva „érzékenyítse” szegényeket átírt meséikkel (fiú Hófehérkékkel, kismalac-farkas-vonzalmakkal)? Átoperálással sem lesz a fiúból lány, lányból fiú, hiába csonkítják meg őket. El sem tudom képzelni, mit érezhetnek ráébredve, hogy éretlen döntésükkel mit tettek magukkal, s mások velük. A pszichológusok, pszichiáterek helyett persze nem szólhatok a védelmükben, egyik sem vagyok. De azt tudom, hogy természetes testi, lelki fejlődésüket veszélyeztetni bűn, mert egész életükre tönkretehetjük őket. Korosztályom gyermekkorát világháború, nemi erőszak, emberkísérletek, haláltáborok, szörnyű munkatáborok, szökevények sorsa, politikai ellenfeleké árnyékolta be; népességcsere, kitelepítések, éhség s annyi minden más. Ők hadd legyenek gyermekek! Hogy kiskori traumáinkat említenem itt túlzás? Megengedem. Tekintsék „érzékenyítésnek”!