Kovács Zoltán Vilmos

Kovács Zoltán Vilmos

jogász

1945-ben született Budapesten, jogász , diplomáját 1970-ben szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Egyetemi tanulmányainak befejezését követően huszonkilenc éven keresztül Újpesten, ügyvédként, majd nyugdíjba vonulásáig (2007) az Igazságügyi Minisztérium Büntetőjogi Kodifikációs Főosztályán dolgozott, mint jogszabály-előkészítő.

Nyugdíjba vonulását követően kezdett el meséket írni, eleinte főként unokáinak.

Legutóbbi művek