Kováts Gábor

Kováts Gábor

tanár, grafikus

Kováts Gábor 1974. 05. 17-én, Budapesten született. Jelenleg is Budapesten él a családjával; két gyermek édesapja. Az érettségi megszerzése után, 1995-ben elvégezte a Kirakatrendező és Dekoratőr Szakiskolát, majd 2007-ben záróvizsgázott az ELTE TÓFK művelődésszervező szakán. 1995 után dekoratőrként, grafikusként dolgozott, másodmagával egy saját vállalkozást is beindítottak, ez idő alatt járt a főiskolára levelező tagozaton. 2007 óta tanárként dolgozik egy művészeti szakgimnáziumban, dekoratőr szaktantárgyakat tanít. 2009-ben részt vett a TÁMOP dekoratőr szakmai tartalom fejlesztésében, tanulást segítő füzeteket készített. 2014-ben a mesterképzéshez írtak programot Szabó Tündével, illetve készítettek oktatói jegyzeteket, 2016-ban pedig a dekoratőr kerettanterv lektorálására kérte fel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Eddigi irodalmi munkássága két könyvet foglal magába: első kötete Kocsmanapló címmel jelent meg 2014-ben magánkiadásban, Kordás Gergely írói álnév alatt, majd 2019-ben jelent meg Huba Álomföldén című mesekönyve.

Legutóbbi művek

Kováts Gábor: Huba a Nagyvízen
(Győri Tibor rajzaival)
Kováts Gábor
3 000 Ft
2 400 Ft