Oláh János

Oláh János

költő, író, szerkesztő

OLÁH JÁNOS (1942-2016) első versei már tizenéves korában megjelentek. A Képzőművészeti Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK-n szerzett diplomát (1966). Az általa is kezdeményezett Elérhetetlen föld című antológiában indult költői pályája. Politikai konfliktusok miatt elvesztette népművelői állását, és húsz éven át cselgáncsedzőként dolgozott. Eközben az Illés Endre vezette Szépirodalmi Könyvkiadóban sorra jelentek meg könyvei. Kenyérpusztítók című drámáját Ruszt József állította színpadra (Universitas, 1971). A rendszerváltozás után előbb a Remetei Kéziratok alapító szerkesztője, majd 1994-től a Magyar Napló folyóirat főszerkesztője, a Magyar Napló Kiadó alapítója. Az év versei, Az év novellái című antológiasorozat és a Versmaraton kezdeményezője.

 

Legutóbbi művek

Oláh János: Az idő csapdája
(esszék, tárcák, vezércikkek) Szerkesztette: Stamler Ábel
Oláh János
3 500 Ft
2 800 Ft
Oláh János: Európai vőlegény
Összegyűjtött színművek és hangjátékok
Oláh János
2 500 Ft
2 000 Ft
Oláh János - Az őrült
Oláh János
2 000 Ft
1 600 Ft