Udvardy Zoltán

Udvardy Zoltán

újságíró, szerkesztő, kritikus, író

Udvardy Zoltán újságíró, szerkesztő, kritikus és író, a Magyar Írószövetség tagja 1964-ben született, Budapesten. Újságíróként korábban a határon túli magyarság küzdelmeit követte és közvetítette. Helyszíni riportot írt az 1991-es marosvásárhelyi magyarellenes pogromról. Közel tíz éven át budapesti tudósítója volt az SBS Radio ausztrál közszolgálati adó magyar adásának. Az utóbbi időszakban, elektronikus híroldalakon, főleg külpolitikai és külgazdasági tárgyú híreket és háttéranyagokat publikál.

A 2019-ben bemutatott, Népirtás Pozsonyligetfalun című dokumentumfilmet Géczy Dáviddal közösen rendezte. A film fődíjas lett 2021-ben, a Magyar Mozgókép Fesztiválon. Ez a könyv feltárja a dokumentumfilmben bemutatott két, egymással szoros összefüggésben álló tömeggyilkosság eseményeit, amelyeket a magyar és a német polgári lakossággal szemben 1945. júniusában és júliusában a mai Csehország területén valamint Pozsony környékén követtek el.

Korábbi művei: Izgatás Babylonban (regény, 2018), 12 elgépelt oldal (novelláskötet, 2015)

Legutóbbi kötete: Sóval hintették be (dokumentumkönyv, 2022)

Legutóbbi művek

Udvardy Zoltán: Sóval hintették be
Pozsonyligetfalu - Egy népirtás története
Udvardy Zoltán
3 500 Ft
2 800 Ft