Magyar Napló

HETI NAPLÓ – 2014. december 19.

IRODALMI MAGAZIN – KRÚDY-SZÁM

A betyárok csillaga

(részlet)

Kufstein vára, ahol Rózsa Sándor is raboskodott (Majoros Sándor felvétele)

Kufstein vára, ahol Rózsa Sándor is raboskodott (Majoros Sándor felvétele)

Krúdy Gyula munkásságának kétségkívül egyik legfontosabb állomása a Rózsa Sándor életéről írt és 1923-ban megjelent regénye. A betyárok csillaga Magyarország történetében alcímmel megjelent dokumentarista stílusban megírt kisregény a betyárvezér első teljes életrajza, s habár valódi regényről van szó, az író első ízben tett kísérletet arra, hogy a források felhasználásával hitelesen számoljon be a „betyárkirály” viselt dolgairól, a regényhez írt sajátkezű lapalji jegyzeteiben időnként pedig forrásait is megnevezi. Így tudunk róla, hogy hasznosan forgatta Reizner János Szeged történetéről írt örökbecsű monográfiáját, de forrásai közé tartozott a szabadságharc történetét háromkötetes monográfiában összefoglaló Gracza György műve is.
A betyár- és pandúrvilág kapcsán a lehető leghitelesebb személyhez fordult: a legendás sárréti csendbiztos, O’sváth Pál 1905-ben megjelent visszaemlékezéseihez. A berettyóújfalui származású nemes fiú a debreceni kollégium diákjaként az elsők között állt be a 10. honvédzászlóalj kötelékébe, ahol előbb tizedesként, majd őrmesterként harcolt, s végül frissen kinevezett huszárhadnagyként bravúros körülmények között vezette haza katonáit a temesvári csatavesztés után. 1859-ben közfelkiáltással őt választották meg Bihar vármegye Sárréti járása csendbiztosának, és közel negyedszázadon át – gyakorlatilag egyedülálló módon –, egészen a csendőrség bevezetéséig látta el hivatalát. O’sváth több művében is megírta a huszárcsapat hazatérését, Krúdy pedig ezt az epizódot emelte át művébe, és tette meg a későbbi csendbiztos egyik képzeletbeli legényének a Rózsa-féle betyárbandába beállt Csecse Flóriánt. (O’sváth 21 főből álló huszárcsapatának egyébként mindössze egy tagját ismerjük név szerint, egy Geszti Károly nevű sápi legényt. Évekkel később a járőröző O’sváth alvás közben bukkan rá az időközben betyárrá lett legényre, s mikor ráismer, futni engedi az egykori huszárját. A betyár további sorsa később tragikusan végződik, dohánycsempész lesz, és feleségével együtt meggyilkolják, s az ügyet a volt huszárhadnagy briliáns nyomozásának köszönhetően oldják meg.)
Krúdy nem véletlenül fordult a betyárvilág felé, ahhoz ugyanis családi szálak is fűzték: apai nagybátyja volt a Rétságot több mint tíz esztendőn át rettegésben tartó betyár, Krúdy Kálmán. A szabadságharc során Görgei Artúr „nyargoncaként” tevékenykedő férfiú a nemességet megsarcoló s rájuk adót kivető vakmerő rablóvezérként, úri betyárként és notórius liliomtipróként egyaránt hírnevet szerzett magának, a „pajkos Krúdy” tetteiről maga az unokaöccs is többször megemlékezett, később pedig az írófejedelem, Mikszáth Kálmán is beszámolt róla Krúdy Kálmán csínytevései címmel.


Megverekedtek

A véres kardaffér, amelynek hősei: Krúdy Gyula, a kivételes tehetségű író és Sztojanovits Viktor 13. számú huszárezredbeli kapitány, ma rendkívül súlyos feltételű párviadallal nyert elintézést. Az ügye előzményeit megírta A Nap. A kapitány egy átmulatott éjszaka után kellemetlen megjegyzésekkel bántotta Krúdyt, aki a kemény sértésekre tettleg vett elégtételt. A katonatiszt saját kardjával vágott végig Sztojanovits fején. Sztojanovits Viktor Fabinyi Béla és Grosszmann Richárd térparancsnokságra beosztott huszárkapitányokkal provokáltatta az írót, aki dr. Papp Zoltán országgyűlési képviselőt és Kánitz Gézát nevezte megbízottaiul.
Ma egy hete történt a botrány. Az ügy lovagias elintézése azért késett, mert Sztojanovits szüleinek budai lakásán seblázban feküdt. Egyébként is, igen nehezen találtak megfelelő megoldást a megbízottak, mert tettlegességről volt szó, az egyik fél aktív katonatiszt és a feltételeknek szokatlanul kegyetleneknek kellett lenni. Tegnap végre megegyeztek a segédek. A feltételek a következők voltak: Kardpárbaj, sulyok lovassági kardokkal, bandage nélkül, az orvosok által megállapítható harcképtelenségig. Szúrás nincs megengedve.

Hely: Fodor Károly Koronaherceg utcai vívóterme. Idő: szombat déli félegy óra. A párbajt dr. Papp Zoltán vezeti. A felek tizenkét óra után már a vívóteremben voltak. Sztojanovits dr. Paulikovits Elemér ezredorvos kíséretében kétfogatú kocsin érkezett a vármegyeház utcai oldalon. Kevéssel utóbb jött Krúdy, Kánitz Gézával és dr. Klein Sándor orvossal. Fodor mester bevezette az ellenfeleket öltözőikbe. A függönyöket leeresztették, az orvosok kirakták műszereiket és tamponokat áztattak…
Pont félegykor szemben állottak az ellenfelek. Mind a kettő gyönyörű szál férfiú: Sztojanovits kapitány napsütött arcú, karcsú fekete ember, magas arányos termetű, csupa izom. A fején még mindig meglátszik a kardvágás. Krúdy Gyula nyugodt és elegáns. Papp Zoltán közéjük lép:
– Uraim önök azzal már eleget tettek férfias kötelességüknek és tanúságát adták bátorságuknak, hogy kiállottak. Felszólítom Önöket, hogy – béküljenek ki.
Mind a ketten elnéztek. Egyik sem felelt. Erre a párbaj feltételeit olvasták fel. Vigyázz! vezényszóra en garde-ba álltak.

Rajta! – kiáltotta a vezetősegéd, mind a két fél villámgyorsan támadt. Sztojanovits két rettenetes vágást sújt Krúdy felé, aki mind a kettőt nyugodtan brilliánsan védi ki. Az első a hasára, a másik az ágyékára volt irányozva. Felhangzik a Halt! Két perc múlva újra összecsapnak. Sztojanovits támad, Krúdy véd és már ott a riposzt a kapitány homlokán. A segédek közbeugranak; szétválasztják őket. Sztojanovits a homlokán sebesült meg, a kard hegye lecsúszott az orrára és a szeme közé. Paulikovits doktor törli a kibuggyanó vért, aztán karonfogva bevezették Sztojanovitsot az öltözőbe. Krúdy Gyula sértetlen maradt, még lapos vágás sem érte.
Sztojanovits tovább akarta folytatni a párbajt, de az orvosok megállapították a végleges harcképtelenséget. A százados szemére kötést kellett alkalmazni és ez a párbaj további fejleményeire feltétlenül hátrányos lett volna rája. A sebesülés egyébként mély és súlyos. Amikor Sztojanovits Viktort bekötözték, Kánitz Géza bevezette Krúdyt, aki a kezét nyújtotta. A százados felállott és melegen megrázta a kitűnő író jobbját. Így a felek kibékültek. (A Nap, 1911. november 19.)

A lapszám Könyváruházunkban ide kattintva megvásárolható.


KARÁCSONYI KÖNYVÚJDONSÁGOK

Jahoda Sándor: Panírozott szárnyak

jahoda_sandor_panirozott_szarnyak

Ödöniáda, jut eszembe e szóösszetétel. A Panírozott szárnyak is egy összetétel. Liszt (na, nem a zeneszerző), tojás, egy kis prézli, és Jahoda Úr fantáziája. E kisregény is összetétel, kifordított Ulysses, mert bár egy egész „életutat” fog egybe, de mégis, mintha egy nap lenne az élet. Elnézést a „közhelykedésért”. „Az öreg Kovács nem érte meg a reggelt.” És rögtön felvetődik a kérdés, mit ért meg? És  megért-e valamit? A mai „hősök” mozaikokban érzékelhetőek, mutatja nekünk az író. Megszabdalja a történéseket az internet, a média, a villámgyorsan érkező hír, a gyorsétterem, a személyes és személytelen életünk gubancos részei. Nos, igen, felvillanásokat olvashatunk e könyv lapjain, és e villanások, villámlások energiát hordoznak, ami bizony megcsiklandozza az oldalunkat. Nevessünk Ödönön, kérem, nevessünk 

magunkon, mert milyen érdekes is lenne, ha „nevetésháborúkról” szólna a történelem. Még az is lehet, hogy jobban megértenénk a saját bensőnkben bujkáló Ödönjeinket. Mindenesetre kibújt a szög a zsákból, akarom mondani, Gogol köpönyegéből Jahoda Sándor. (Kókai János)
„Forma 1-nél rendszerint Sportszeletet szeretett majszolni, melyet természetesen az autós-táskájában tartott e jeles napokra. Legalább tizenkettőt, de ha annyi nem volt, akkor is legalább egy tucatot. Tornászversenyeken a lólengés-számokon a lókolbász volt a nyerő. Meg kell jegyeznem, hogy mikor a gerendázó, apró kis tornász-tündéreket nézte kigúvadt szemmel, valljuk be, közben nagyokat nyelt. Sebaj, motyogott magában, majd lefekvés előtt jól betakarom a Hajnit, sötétben úgysem látszik a szájszaga, folyton azt a vacak fokhagymás-nápolyit eszi. Ez van. De előtte el kell még takarítania a tévé előtti szurkolás nyomait. A múltkor is ott maradtak a szotyihéjak, és egyéb elhasznált pirotechnikai készítmények nyomai. Rá is csaptam arra a méretes hátsójára. Akkorát szólt, mint egy petárda.”

A kötet Könyváruházunkban ide kattintva megvásárolható.


 Kertész László: Varga Géza Ferenc

kertesz_lazlo_varga_geza_ferenc

Varga Géza Ferenc (1950-2002) plasztikái a múlt század 80-as 90-es évei magyaror- szági természetművé- szetének meghatározó munkái. Ars poeticája szerint a szobrászat nem cél, csupán eszköz – maga az alkotás folyamata – a világmindenség megértéséhez. Számára a szobrok a teremtő energiákkal való találkozást jelentették, a térfoglaló ember konstruktív meditációját.
„Megfigyelhetjük, már első kiállításain is egységes tereket épít, nem egy képzelt fauna fantáziaállatai jelennek meg nála, hanem maga a fauna idéződik meg. Függesztett, lebegő-úszó kisplasztikái installációból installációba vándorolnak, egyszerre vízi és légi világot generálva maguk köré. Ha megnézzük például az 1994-es pécsi kiállítás Tengeri történet című installációját, úgy érezzük, egy a valóságostól eltérő realitású világba, térbe, más ritmusú időbe csöppenünk. A repülés és a víz alatti lét Varga művészetében szinonimák.

Ezt jól mutatja egy későbbi művének a választott címe is: A szélfútta hal. A súlytalansághoz közelítő mozgás, a gravitáció béklyóitól való megszabadulás, ami számára a lényeges; a szabadság metaforájaként. Ahogyan a szinte csak testük kifinomult szerkezetét mutató lények testük auráját megteremtik, ugyanúgy teremtik meg az őket magukba foglaló mélytengeri vagy levegővilágot is. Imitált mozgásuk pantomim – a testük hordozta gesztus az, ami megidézi mozgásuk közegét. A víz alatti lebegésről, a repülésről őrzött képünk lassított felvételt idéz – ez pedig az időből való kilépést. Varga teremtményei őslényekre is emlékeztetnek minket, a mélytengerek időzárványaiként létező, titokzatos formájú növény-állat lényekre. Ahogyan a kritikus Kozák Csaba fogalmazott szellemesen egyszer: „Varga Géza Ferenc jóval előbb feltalálta nekünk a Jurassic-parkot, mint Hollywood”. Egyes monumentális szobrai ezt jól példázzák: az Archeo I. 1983-ból (20. kép), a salgótarjáni Nagy csontváza 1992-ből, de az a végül meg nem valósult nagy land art munka is, amit 1995-ben Farkas Lászlóval ketten terveznek Németországban. A terven mintha egy hatalmas őslény maradványai türemkednének ki a földből.”

A kötet Könyváruházunkban ide kattintva megvásárolható.


Énekek Szent István király tiszteletére
Cantiones de Sancto Stephano rege (énekesköny CD-melléklettel, 2014)

enekek_szent_istvan_tiszteletere

A reprezentatív éne- kes- és olvasókönyv hiteles, eddig kiadatlan források alapján tartalmazza első királyunk, Szent István tiszteletére írt zenetörténeti emlékeinket. Ország- alapító királyunk szentté avatása, 1083 és a 20. század eleje között keletkezett legértékesebb liturgikus, epikus és népi alkotásokat gyűjti egybe mai helyesírással és közérthető magyarázatokkal.

„Szent István király tiszteletéről, a Szent Jobbról és a koronázási palástról

Az első magyar királyt 1083. augusztus 20-án VII. Gergely (1073–1085) pápai engedélyével avattatta szentté Székesfehérvárott Szent László király, aki Vazul unokája volt. A magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében István ezüstládába zárt ereklyéit oltárra emelték, majd legendája szerint „a felszentelés ünnepségének befejeztével a szent testet az egyház közepén (in medio domus) fehér márvány szarkofágban helyezték el”. A Szent László király által összehívott szabolcsi zsinat (1092) tette főünneppé az Államalapító szentté avatása, azaz mennyei koronázása évfordulóját, augusztus 20-a napját. Kultusza ettől kezdve bontakozott ki, s mindmáig töretlen az egész magyar nyelvterületen. Tiszteletének központja a székesfehérvári prépostsági Nagyboldogasszony-templom volt, ahol sírját hazai és külföldi zarándokok tömegei keresték föl. Sírjának és ereklyéinek köszönhetően koronázták Székesfehérvárott a Szent Koronával a magyar királyokat 1526-ig, és többségüket ott is temették el. Ugyancsak itt tartották az Árpád-korban Nagyboldogasszony (augusztus 15.) és Szent István király ünnepe (augusztus 20.) környékén a törvénylátó napokat, és itt adta ki Árpád-házi II. András király 1222-ben az Aranybullát. Szinte valamennyi egyházmegye székhelyén állt oltára az Államalapítónak, s számos templom viselte és tiszteli máig a nevét. Három, az úgynevezett Kisebb, a Nagyobb és Könyves Kálmán-kori, Hartvik püspök által írt legendája maradt fenn.
Sok ereklyéje került díszes foglalatba. Koponyájának egy darabját Dubrovnikban, egy másik fejereklyét Székesfehérvárott őrzik díszes barokk foglalatban. Különleges tisztelet övezi jobb kezét, a Szent László által 1084-ben a bihari szentjobbi bencés apátságba vitetett Szent Jobbot. A törökök elől a XVI. században Raguzába menekített becses ereklyét 1771-ben Mária Terézia királynő (1740–1780) visszaszerezte, s nemes gesztussal visszaszolgáltatta a magyaroknak.

Július 15-én indították útnak a Magyar Királyság felé gróf Bajzáth József (1720–1802) ansarai választott püspök, udvari tanácsos, a Magyar Királyi Udvari Kancellária referense, a Szent István-Rend kis keresztjének birtokosa kíséretében, kifejezetten az ereklye számára készült rokokó keretelésű üvegfalú tokban, oromzatán a Szent Korona másolatával. Selyemkendőbe burkolták, hogy semmilyen sérülés ne érhesse. A takarót a Szent Jobb festett képe díszíti. Hitelességét az uralkodónő saját kezűleg írt igazolása garantálja. Az értékes másodlagos ereklyét, mely Veronika kendőjének reminiszcenciáit idézi fel, Bajzáth József megszerezte a Veszprémi Püspökség számára, ahol jelenleg az érseki házikápolnában őrzik (ltsz.: 81.62.2. Mérete: 26 x 35 cm).
Legkorábbi képmása az 1031-ben készült, a székesfehérvári prépostsági templomnak adományozott miseruhából átalakított koronázási paláston látható.
Valószínűleg benne lehetett a legendája az Anjou I. Károly (Károly Róbert) megrendelésére 1330 körül készült Magyar Anjou Legendáriumban. Terjedelmes ciklusa látható az 1360 körül illuminált Képes Krónikában. A középkorban a leggyakrabban Szent Imre herceg és Szent László király társaságában ábrázolták. Legismertebb ezek közül az 1660-ban elpusztult, Márton és György kolozsvári szobrászok által öntött, aranyozott bronz királyszobrok voltak a váradi székesegyház előtt. A szobrok alighanem mintát jelentettek a korszak hasonló együtteseihez. Önálló ábrázolásain általában trónuson ülő öreg uralkodóként ábrázolják koronázási jelvényeivel. A barokk korban (nagyjából a XVII–XVIII. században) új ikonográfiai típusok is kialakultak. Ezek közül a legismertebb a Szent Korona, illetve országfelajánlás, mely szinte minden műfajban megjelent 1692-től. Néha családja körében is ábrázolták (Magyar Szentcsalád). Szép példája a veszprémi Gizella Királyné Múzeumban, illetve a bakonybéli monostorban őrzött hatalmas olajfestmény. XIX. századi emlékei közül Hesz Mihály János és Benczúr Gyula Vajk megkeresztelése olajfestményei, a XX. századi képzőművészeti alkotásai közül Strobl Alajos budavári lovas szobra (1906) a legismertebb.
Koronázása millenniumán a 2000. évben Bartholomeosz konstantinápolyi ortodox pátriárka is szentté nyilvánította I. István királyt, így a nagy egyházszakadás (1054) óta ő az első, akit mind a katolikus, mind az orthodox hívők szentként tisztelnek.” Dr. Kerny Terézia

A kötet Könyváruházunkban ide kattintva megvásárolható.


Címke:

Vissza az oldal tetejére