Magyar Napló

Megjelent a Magyar Napló novemberi száma

A Magyar Napló novemberi számának több írásával, versekkel és esszékkel ünnepeljük  a magyar nyelv napját. Nyiri Péter igazgató esszéjének tárgya A Magyar Nyelv Múzeuma, amely idén ünnepli tizedik születésnapját: „az őszinte haza- és nyelvszeretet, az anyanyelvi kultúránk iránti mélységes elköteleződés Széphalom valódi titka, és ez Kazinczy öröksége számunkra, az utókor számára.” A Nyitott Műhely rovatban Minya Károly Balázs Géza nyelvészt, néprajzkutatót, tanszékvezető egyetemi tanárt kérdezi szakmai elveiről, egyetemi életéről, a magyar nyelvstratégiáról és életútjáról. Balázs Géza Személyek sorok a magyar nyelv és a magam állásáról című esszéjében a magyar nyelv csodáiról és művelésének kötelességéről, programjáról gondolkodik: „Az anyanyelv olyan, mint a levegő. Ha bőven van belőle, nem veszünk tudomást róla. De ha fogyni kezd, akkor észrevesszük, kapkodunk utána. És akkor is észrevesszük, ha hirtelen erős, friss levegőbe harapunk.” Jánosi Zoltán kortárs írók Oláh Jánosról készült tanulmányai, esszéi alapján vizsgálja az életművet dolgozatában – ezzel az írással emlékezünk a Magyar Napló két éve elhunyt újraalapító főszerkesztőjére, aki novemberben lenne 76 éves: „Aligha véletlen, hogy Oláh János műveiben – prózáiban és verseiben – a feltárt és a kíméletlenül megnevezett igazságtartalmak miatt számos kortárs író önmaga vagy szülei, rokonai addig még kimondatlan, csak szívük mélyén rejtőzködő sorscsapásaira, de az igazság kimondásának örömére is ismerhet.” Szalay Károly pedig a 10 évvel ezelőtt elhunyt Gyurkovics Tibor emlékét idézi meg. A lapszámban továbbá Finta Éva, Luzsicza István, Miklya Zsolt, Payer Imre, Tamás Menyhért, Tornai József, Vitéz Ferenc versei, valamint Berta Zsolt, Joó József és Molnár Vilmos prózái szerepelnek. Királyrét, 2018 címmel válogatást közlünk az idei Versek Szódával Alkotótábor fiataljainak prózáiból, verseiből András Orsolya, Barta Viola, Eszenszky Gergely, Izer Janka, Kemenczky J. Anikó, Kovács Újszászy Péter, Labodics Eszter, Mádi Laura Alexandra és Sándor-Fazakas Janka szereplésével. A Könyvszemle rovatban Balázs Géza Az álom nyelve, Mezey Katalin Élőfilm, Végh Attila Dunai Lolita és Mohai V. Lajos Rózsa utca, retrospektív című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat Kő Pál szobrászművész munkáinak reprodukcióval illusztráltuk, akiről Mezey Katalin közöl esszét.

A folyóirat előfizethető: ITT

publikálta:
463 publikáció

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére