Magyar Napló

A Tokaji Írótábor díját Bíró Gergely író, szerkesztő kapta

Bíró Gergely író, szerkesztő kapta a 47. Tokaji Írótábor díját.

A Nagyhordó díjat Alföldy Jenő irodalomtörténész kapta. Hordó-díjasok: Cs. Varga István irodalomtörténész; Kántor István és Vass Tibor költő.

Gratulálunk a díjazottaknak!

 

 

 

 

Az alábbiakban Szentmártoni János laudációját olvashatjuk:

A LÉLEK ÚTKERESÉSE

Bíró Gergely – hosszú évek szerkesztői és irodalomszervezői munkája után – alkotóként 2010-ben tette le a névjegyét, nem is akármilyet, az Oroszlánkeringő című könyvében, amely novellákat és a címadó kisregényt tartalmazta. Már ebből a kötetből kiviláglott, hogy nemzedéke egyik legerőteljesebb prózaírója. Markáns, költői nyelve arra csábít, hogy belefeledkezzünk a történeteibe, anélkül hogy egyszer is felhígulna az elbeszélés. Hol egy gyakorlótanár, hol egy különös látogató, hol egy orvosi rendelőben várakozó szemszögéből látjuk ugyanazt: a férfikorba lépegető lélek útkeresését. A nosztalgia mákonya nem kábítja el, inkább gyúanyagként szolgál az összefoglaláshoz, csak szeretettel képes még a kudarcaihoz is odafordulni. A vakvágányra futott szerelmeket, a lázas zenekar-alapításokat, a szülők és az iskola elleni lázadást utólag úgy éli újra az emlékező, hogy seregszemléjét alázat és megbocsátás fűti át. Hegedűn szólal meg az író, hogy a végén nagyzenekari műben csúcsosodjék ki a kötet, amelyben azt is bizonyította, hogy bizony már a ’90-es évekről is lehet nemzedéki tablót készíteni.

2014-ben gyűjtötte össze életútinterjúit, esszéit, kritikáit A kristálnak mindegy című kötetében. Műhelybeszélgetéseinek különlegességét „az a légkör adja, amelyben a másik meg tud nyílni anélkül, hogy úgy érezné: az ajtópántjait feszegeti valaki. A jó beszélgetések olyanok, mint az erdei túrák. Nem szalonöltözet kell hozzájuk, hanem kényelmes cipő, és olyan túratárs, aki tudja, mikor kell lassítani, vagy hol kell megállni, mert közel a szakadék” – olvashatjuk a könyv fülszövegében. Ezeknek az összegző interjúknak a súlyát az a tragikus tény is növeli, hogy a megnyilatkozók közül jó néhányan már nem lehetnek velünk, mint például Gyurkovics Tibor, Monoszlóy Dezső, Oláh János. Bíró Gergely Balassiról, Mikes Kelemenről, Tömörkény Istvánról vagy Szerb Antalról szóló irodalomtörténeti esszéiben, illetve többek közt Dobozi Eszter, Győrffy Ákos, Oravecz Imre, Rakovszky Zsuzsa, Szakonyi Károly vagy Szilágyi István egy-egy könyvét elemző kritikáiban ugyanolyan pontosan és következetesen építkezik, mint szépirodalmi írásaiban. Jó olvasni őket, mert hitelesek, egy önmagához és pályatársaihoz is kíméletlenül őszinte alkotó vallomásai.

    Az utóbbi években Bíró regényt írt (A szabadság színe: fekete), amelynek alaptörténetét és szellemi munícióját az 1956-os forradalom egyik hősével és áldozatával készített interjúi szolgáltatták. A rendkívül izgalmas könyvben egyszerre bontakozik ki egy kissé groteszk, mégis meghitt barátság története a két ember között (amelynek során a szerző a kérdező szerepköréből lassan, szinte észrevétlenül átkerül a segítőébe) – és egy, a kérdezett válaszai alapján kibomló kalandos és végzetesen tragikus életút a gyerekkortól napjainkig, fókuszában az 1956-os forradalom eseményeivel. Sokunk számára tanulságos és szembesítő erejű lesz, ha könyv formájában is a kezünkbe vehetjük majd.  

 Szentmártoni János

Részlet Bíró Gergely regényéből:

„A régi kötélgyártók a kendert gerebenezéssel minőségileg különböző csoportokra választották szét: első szálakender, szálakender, kóc. A legnagyobb igénybevételnek kitett kötélárut első szálakenderből készítették, és azt hiszem, ebből van Géza bácsi lelke is. De az első szálakender önmagában még nem istráng, nem kötőfék, nem rudazókötél. Először meg kell fonni, aztán zsinórozni, majd eregetni. Minél többet hallgatom Géza bácsit a gyermekkoráról, a szegénység, a folyamatos nélkülözés, egyszóval a nagy büdös „nincs” paravánja mögött egyre kivehetőbbé válik egy túlélni született fiú sziluettje, aki, mire kitört a forradalom, lélekben már elkészült élete legnagyobb megmérettetésére, amiről akkor valószínűleg még halvány fogalma sem volt (sem arról, hogy elkészült, sem arról, hogy ez lesz élete legnagyobb megmérettetése). Aki akkor is két lábát megvetve áll majd egy világűrben keringő földdarabon, ha már elrothadt alatta a bolygó. Hogy miből nyeri az oxigént, amikor egyszer nincs – nem tudni, de akkor is egyenletesen lélegzik, és belefütyörészik a Semmibe.”

***

Bíró Gergely (1979, Budapest) író, szerkesztő 2003-ban végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar–kommunikáció szakán, 2013-ban pedig ugyanitt biblioterapeutaként. 2003 óta a Magyar Napló folyóirat és Kiadó munkatársa, 2016-tól a lap főszerkesztő-helyettese. 2011–2013 között a Magyar Katolikus Rádióban vezette a Magyar Téka című irodalmi műsort, évekig szerkesztette Az év novellái című reprezentatív antológiát. Hosszú évek óta a Tokaji Írótábor hűséges részvevője, újabban pedig a tábor lapjának, a Tokaji Hírek különszámának is a szerkesztője.

2009-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjban, 2016-ban a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának Művészeti ösztöndíjában (2016–2017), 2017-ben pedig Bertha Bulcsu-emlékdíjban részesült.

publikálta:
554 publikáció
Avatar

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére