Magyar Napló

Szebényi Ildikó (1951-2018): Gyermekversek című kötetének bemutatója

Szebényi Ildikó : Gyermekversek című kötetének bemutatójára kerül sor a Hegyvidék galériában (Budapest, XII. kerület, Királyhágó tér 10. )

Szebényi Ildikó (1951–2019) költő, Bács-Kiskun megyében nevelkedett, szülei a kiskunsági Szalkszentmárton-Homokpusztán voltak tanítók. Iskolái elvégzése után negyven éven át tanítóként tevékenykedett Szalkszentmártonban és Budapesten. Első kötete „Tenyérnyi háló” címmel 1990-ben jelent meg. Nagy László, Bella István, Tornai József és Csoóri Sándor voltak hatással költői világára. Több éven keresztül a Virányosi Általános Iskolában tanított, kulturális rendezvények szervezésében vett részt, számos irodalmi és képzőművészeti program rendezése fűződik nevéhez, valamint több könyve jelent meg ez idő alatt. Halála előtt készült el utolsó „gyermekverses” kötete, amelyet Virányosi diákok illusztráltak, és a Tarsoly Kiadó gondozásában jelent meg.

A kötetet Jászberényi Ágnes, a Virányos Általános Iskola nyugalmazott igazgatója  és dr. Kollega-Tarsoly István, a Tarsoly kiadó igazgatója mutatja be. Köszöntőt mond Csepreginé Volosinovszky Mária, az Oktatási és Közművelődési Iroda vezetője.

Közreműködnek: Rák Katalin színművész, és a Virányos Általános Iskola tanulói

A részvétel ingyenes.

publikálta:
556 publikáció
Avatar

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére