Magyar Napló

Indul a 10. Versmaraton – beharangozó sajtótájékoztató a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Tíz éves idén a Versmaraton, amelynek központi eseményére a mintegy 60-70 kortárs költő – a húsvéti ünnepekre tekintettel – 2020. április 8-án várja az érdeklődőket a Petőfi Irodalmi Múzeumba délelőtt 10 és este 22 óra között.  A beharangozó sajtótájékoztatón részt vett Dr. Jánosi Zoltán, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője, Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója,  Szentmártoni János, a Petőfi irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei igazgatóságának vezetője, Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, Zsiga Kristóf, a Magyar Napló Kiadó vezetője, Zsille Gábor József Attila-díjas költő, Az év versei 2020 antológia szerkesztője.

Az idén tíz éves VERSMARATON a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvénysorozata, amelyet a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és az Írott Szó Alapítvány 2011-ben indított útjára Oláh János író, költő, kiadóvezető irányításával, az MTVA partnerségével. Az egész napos műsort a korábbi évekhez hasonlóan a rádió honlapján is meg lehet hallgatni, és online videó közvetítés is látható az interneten az eseményről, annak érdekében, hogy a különféle tanintézményekben a diákok figyelemmel kísérhessék a rendezvényt.

A sajtótájékoztatóról beszámolt az M5 kulturális csatorna, amely megtekinthető: ITT

Az alábbi pályázatok és programok várják az érdeklődőket:

Versmaraton

Kortárs költők szavalják verseiket tizenkét órán át a kilencedik alkalommal meghirdetett Versmaratonon a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) és a közmédia csatornáin. A VERSMARATON vendégei a nap folyamán több időpontban ingyenes tárlatvezetésen vehetnek részt a PIM kiállításain. A megnyitót színesíti a Szaval a Suli-pályázat győztesének előadása, így a diákok közös szavalata is része lesz a programnak.

Íme, néhányan a költők közül, akikkel találkozhatnak az érdeklődők:

Ágh István (Kossuth-díjas); Czigány György (József Attila-díjas); Fenyvesi Ottó (József Attila-díjas); Filip Tamás (József Attila-díjas); Géczi János (József Attila-díjas); Jász Attila (József Attila-díjas); Kalász Márton (Kossuth-díjas); Kemsei István (József Attila-díjas); Kiss Anna (Kossuth-díjas); Kovács István (Babérkoszorú-díjas); Kukorelly Endre (Babérkoszorú-díjas); Ladik Katalin (Babérkoszorú-díjas); Lezsák Sándor (József Attila-díjas); Mezey Katalin (Kossuth-díjas); Petőcz András (Babérkoszorú-díjas); Serfőző Simon (Kossuth-díjas); Tóth Erzsébet (Babérkoszorú-díjas); Tóth Krisztina (Babérkoszorú-díjas); Turczi István (Babérkoszorú-díjas); Végh Attila (József Attila-díjas); Vörös István (József Attila-díjas); Zalán Tibor (Babérkoszorú-díjas)

Időpont: 2020. április 8. (10 és 22 óra közt)

Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Budapest, Károlyi utca 16.)

A programra a belépés ingyenes!

 

HangHordozók – Énekmondók versenye

A „HangHordozók” a maga műfajában az elmúlt évtizedek legnagyobb – egyben hiánypótló – versenye. Kétszeresen is hiánypótló, hiszen a kortárs költészet nagyobb fokú megismertetése és népszerűsítése érdekében is nagy igény van a kortárs szerzők verseinek megzenésítésére, s a pályázat összdíjazása és a megszólított pályázók köre (Kárpát-medence) is jóval szélesebb a megszokottnál. A program során a megzenésített verseket előadó énekmondók, igricek, bárdok, trubadúrok, regösök, szólisták és zenekarok versenyeznek. Az elmúlt négy évben 166 kortárs verset zenésítettek meg a pályázók, amelyek közül többet rádiókban is játszottak.

A résztvevők a versenyen az Az év versei 2019 kötetből válogathatnak műveket. Az újdonság tehát az, hogy nem klasszikusok, hanem kortársak szerepelnek a repertoárban. Minden fellépő maximum három megénekelt verssel pályázhat, amelyeket a youtube vagy vimeo oldalakra feltöltve küld be. A legjobb pályázókat a zsűri élőben is meghallgatja a döntőben, közönség előtt.

A döntőre 2020. április 18-án 13 órától kerül sor az A38 hajón.

A zsűri tagjai: Bonyár Judit (NeoFolk), Csík János (Csík zenekar), Eredics Gábor (népzenész), Likó Marcell (Vad Fruttik), Váczi Eszter (Váczi Eszter & Quartet)

Beadási határidő: 2020. március 9. éjfélig a hanghordozokpalyazat@gmail.com email címre (Klipszerűség nem követelmény, videót vagy fotókat várunk az előadóról).

A döntőbe jutó tíz produkcióról, valamint a közönségszavazásra bocsátott további három produkcióról március 18-ig dönt a zsűri.

Nyeremények: szponzori felajánlások és pénznyeremény összesen 550.000 Ft.

  • díj 300 ezer, II. díj 150 ezer, III. díj 100 ezer forint).

Költők Futása

A program lényege, hogy a Ferenc téren, József Attila gyermekkorának helyszínén legalább 42 kört futnak Az év versei 2020 kötetben szereplő költők, akikhez bárki csatlakozhat, aki szeret futni, vagy szeretne találkozni kortárs költőkkel és egy jót beszélgetni. Ez könnyed, sportos irodalmi program, amelyhez tavaly már prózaírók is csatlakoztak.

A program elemei:

  • Bemelegítés (verstréning)
  • Költők futása
  • Irodalmi gyúrópad (beszélgetés, dedikálások)

A tavalyi futók: Böszörményi Zoltán, Falusi Márton, Filip Tamás, Kürti László,

Lázár Balázs, Murányi Zita, Payer Imre, Petőcz András, Rónai-Balázs Zoltán, Simon Adri, Székelyhidi Zsolt, Zsille Gábor, Jánosi Zoltán, Oberczián Géza

Időpont: 2020. április 4., 11és 13 óra között

Helyszín: Budapest, IX. kerület, Ferenc tér

 

Szaval a suli! – Pályázat iskolák, osztályok számára

Egy minimum 20 fős (felső korlát nincs) osztály/csapat együttesen Az év versei 2019 kötetből kiválasztott verset szaval, amelyet videó formátumban küldenek be a szakmai zsűrinek.

A zsűri tagjai:

Erős Kinga, író, kritikus

Horváth Szilárd szerkesztő, műsorvezető

Stifner Gábor, kulturális újságíró

Csőre Gábor, színész

Zsille Gábor költő, műfordító

A pályázatokat youtube/vimeo oldalra feltöltve várjuk (a klipszerűség nem feltétel, videót vagy fotót várunk az előadásról) az info@magyarnaplo.hu e-mail címre.

Díjak: A nyertes meghívást kap a VERSMARATONra, ahol előadhatja a nyertes produkciót, és meghívást kap a könyvheti hajóútra. Emellett könyvcsomagot kapnak és más meglepetés ajándékot is kapnak a fiatalok, s tanáraik.

Beküldési határidő: 2020. március 16. éjfél

 

Hajó a vers

A Versmaraton záró rendezvénye, illeszkedve a Könyvhét programjaihoz. A három órás dunai hajóút során, könyvismertetésekre és bemutatkozásokra is sor kerül, amelynek célja, hogy a kortárs szerzők élő kapcsolata egymással és a külföldi partnerekkel erősödjön. Közel 400 fő vesz részt immár hagyományosan az eseményen. A „Szaval a suli” díjazottjait is várjuk az eseményre.

Időpont: 2020. június 6. (szombat) 19 – 22 óra között

Indulás-érkezés helye: Vigadó hajóállomás

 

publikálta:
596 publikáció
Avatar

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére