Magyar Napló

Novák Valentin novellájával ajánljuk lapunk ingyenesen letölthető áprilisi számát

Kiadónk ingyenesen letölthetővé tette a Magyar Napló lapszámait a koronavírus okozta helyzetre tekintettel. Ez alkalommal a 2020 márciusi számunkat ajánljuk, amely ingyenesen letölthető IDE kattintva. Jó olvasást kívánunk!

Novák Valentin (1969, Budapest) költő, író, tanár

 

NOVÁK VALENTIN: A SZOLNOKI CSATA

Játszódik: Budapest, Május 1. út 45., Állami Szociális Intézet, 1979. március

– Kedves fiatal elvtársak! Gondolom, nem kell már bemutatkoznom, bár látok néhány új lakót. Legyen hát. Karmazsin Kálmán elvtárs vagyok, a zuglói KISZ-bizottság ideiglenesen megbízott elnöke. Jövetelem célja nem egyéb, minthogy az Állami Szociális Intézet növendékeit, akik tevékenységükkel, tanulás, továbbképzés, önművelés, majdan – rokkantságuk ellenére is – hasznos tagjai lehetnek az országnak, s fontos tényezőivé válhatnak az ötéves tervek megvalósulásának, arra biztassam, tegyék mindezt szervezett keretek között, s ha még nem tették volna, lépjenek be a kerületi KISZ-szervezetbe, így erősítve a kommunista ifjúság lelkületét, s élvezve azt a számos előnyt, amelyet egy ilyen tagság biztosít.

Kedves fiatal, kommunista barátaim!

A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Népköztársaság kormánya egyaránt arra törekszik, hogy minden állampolgárnak biztosítsa a szabad élethez, a szakmatanuláshoz, a munkavállaláshoz, a családtervezéshez, egyszóval a boldoguláshoz vezető utat. Nincs ez másként a rokkant fiatalok esetében sem, legyenek bár születésüktől fogva hátrányosan érintettek, vagy, hogy úgy mondjam, csak életük folyamán szereztek maradandó sérülést.

Nyugodtan mondhatom, hogy pártunk és kormányunk minden lehetőséget biztosít a hendikeppel induló fiatalok társadalomba integrálása érdekében. Az infrastruktúra egyre fejlődik, már nemcsak a múlt úri osztályának lakhelyei állnak rendelkezésre, hanem építünk és átépítünk a kor legmagasabb szintű követelményeinek megfelelve.

Az Állami Szociális Intézet két telephelye is jó példa erre a fejlődésre. Itt, a Hermina úton, megépült a rámpa, amely a szabad ki- és bejárást, végső soron a hatásos társadalmi beilleszkedést segíti, valamint a belső helyváltoztatást megkönnyítő lift is ünnepélyes átadásra került, mikor is a nemzetiszín pántlikát nekem volt szerencsém átvágni. Ezen kívül nagy figyelmet fordítunk arra is, hogy a kommunista erkölcs és szellem kifejlődése érdekében minél izgalmasabb és tanulságosabb műsorokkal szórakoztassuk, neveljük az ifjúságot. E felfogásnak megfelelően ebben a félévben járt nálatok két kabarészínész, egy nótaénekes, egy kamarazenekar, a Munkásőrség kamarakórusa, rendeztünk sakkversenyt, illetve szerveztünk két kirándulást, egyet Szolnokra, egyet pedig a Vörös Kalász MGTSZ marhatelepére, Tiszaprücskére, hogy az ott folyó munkát tanulmányozva, az itt lakók kedvet kapjanak a társadalmi integrációba való minél előbbi betagozódásra. Úgy hiszem, a szolnoki KISZ-alapszervezettel, valamint a TSZ KISZ-szervezetével lefolyatott eszmecsere mindenki épülésére szolgált.

Kedves fiatal, kommunista barátaim! Az…

– Karmazsin elvtárs!

– Igen, kedves, ifjú barátom?

– Honnan tudja, kedves Karmazsin elvtárs, mi történt Szolnokon és Tiszaprücskén, mikor ott sem volt?

– Kedves, ifjú elvtársam, mi sem egyszerűbb ennél. A nevezett KISZ-alapszervezetek jelentéséből. Ez a tájékozatlanság is azt mutatja, mennyire nagy szükség van arra, hogy megismerkedjenek a kommunistává nevelés rendszerével, a felépítménnyel, a struktúrával és a működéssel…

– Karmazsin elvtárs! Nem volt ott más, mint egy másodosztályú ebéd, aztán erős poharazgatás.

– Nem értem, ifjú barátom. Hogy is mondta?

– Karmazsin elvtárs, berúgtunk, mint az albán szamár, és a kötelező Bunkócska után népdalokat, pajzán énekeket, s ha megbocsát, de hát így volt, irredenta és nacionalista dalokat, és háború előtti kuplékat énekeltünk… Aztán meg ereszd el a hajam, és csavard fel a szőnyeget…

– Kedves elvtá…

– Tényleg így volt… Én összejöttem Jucikával, aki kicsit sántít, de nagyon erős a combja. Ő volt a téesz egyik tehenészlánya. Úgy meglovagolt, hogy defektes lett mind a két nagykerekem.

– Jut eszembe, én viszont Szolnokon összetörtem egy hollóházi Lenin-szobrot, amikor nekihanyatlottam részegen a relikviás vitrinnek, de, nyomtalanul eltüntettem, lapáttal és vödörrel…

(Röhögés…)

– Lapát és vödör… Sarló és…

(Még nagyobb röhögés…)

– Elég le…

– Nekem is van egy sztorim. Én Szolnokon…

– Ez gyalá…

– Hallgassuk meg! Neki mindig nagyon jó sztorijai vannak, mióta a lábát leszelte a vonat…

– De kedves ifjú elvtár…

– Kérem, Karmazsin elvtárs, hadd mondjam el, ez is hozzátartozik a teljes igazsághoz, hiszen nem vezet egyenes út a kommunistává válás Golgotájára…

(Kuncogás innen-onnan…)

– De kérem! Ez botrá…

– Most én beszélek, Karmazsin elvtárs. Csak hogy tisztában legyen a dolgokkal. Néha meg kell kérdezni a jelenlévőket is, akik nem titkárok… meg pártfunkcik…

– Üljön le, Karmazsin elvtárs, mintha csak hazajött volna hozzánk, foglaljon helyet, nem kell, ott feszengjen a katedra mögött. Csüccs, hogy úgy mondjam!

– Úgy, úgy…

– Hallatlan…

– De egyszer megéri meghallgatni. Maga még fiatal, maga még ép, s talán így is marad, talán még az elméje is kiépülhet. Megépülhet, hogy úgy mondjam…

(Valaki felnyerít, majd többen csatlakoznak…)

– Szóval… Szóval és tettel. Nem úgy, mint maguk, hanem tettel is! Az úgy esett… Megittunk már vagy három Szkander bég konyakot, üveggel persze, mert a szolnoki alapszervezet elég jól el volt látva, nem hiába kommunista fellegvár, meg egy palack Boszorkányvért, amikor kitaláltuk, hogy menjünk el az ép kiszesekkel, meg az egyetlen bicegővel, aki tutira megúszta a gyermekbénulást, szóval menjünk el házibulizni, mert feszélyezi az embert, ha Marx, Engels, Lenin és Kádár János arcképe alatt kell feloldódnia… Az eszmében, hehe…

(Értő kacagások jobbról és balról…)

– Fejezze be!

– Nem, Karmazsin elvtárs. Nem fejezem. Most kezdtem csak el! Szóval a szolnoki fellegvár elég jó bulival kecsegtetett. Hordáink kigurultak, sántítottak, bicegtek a Zagyva-partra, s ott tovább folyt az ivászat azzal a tervvel, hogy nemsokára felmegyünk a KISZ-titkár lakására, aki csak azért lett KISZ-titkár, Józsi, ha jól emlékszem…

– Ja, Lanker Józsi. Nagy marha volt…

– A langaléta Józsi!

– …mert megkérte rá apuci, aki nagy fejes a megyében… A kérés zsarolás volt tulajdonképp, mivel kilátásba helyezte, nem kap Zsiguli paripát, ha fel is veszik a gépiparira.

– Mondd tovább, az oltári este volt!

– Szóval kinn voltunk a folyóparton. Volt egy betonrámpa, bele a vízbe, de hogy mi végre építették oda, azt szerintem Rákosi Mátyás sem tudná megmondani. Pedig ő nagy szakértelemmel nézett a jövőbe, kalászos markát dörzsölgetve.

– Túl költői vagy, Csusza! Lényegre, mert elalszik Karmazsin elvtárs, s akkor nem tud miről írni a jelentésében…

– Jó, jó… Szóval és tettel, képzelje, Karmazsin elvtárs, leállítottuk oda, a betonrámpa tetejére Perec kocsiját, de már mindenki annyira mák volt, Perec is, hogy elfelejtettük, nem fognak jól a fékjei. Ott tombolunk, nyomjuk a vakert, kortyolgatunk, arról ábrándozunk mindahányan, hogy elvisszük Gizit, a KISZ-titkár titkárnőjét, s görgünk vele, lerítt róla, hogy országos ribi, amikor egyszer csak felnyerít Perec, és jajveszékelni kezd. „Buzik, buzik, gurulok, faszfejek, bele a vízbe, mentsetek meg!” Hát odapislogunk, de már csak mellkasig látszódott, s a következő pillanatban a feje búbja is eltűnt a sötét habokban…

– Na, ne költs, Csusza! Csak úgy mondd, mintha tollba mondanád a titkár elvtárs noteszébe… Szárazon, a lényeget kétszer aláhúzva…

(Derültség fut át a termen…)

– Szóval Perecnek se híre, se hamva. Lefagyott arcunkról a kedélyes mosoly. Hirtelen egyszerre felejtettük el Gizit. Pedig elég perverznek nézett ki ahhoz, hogy egy fél évre betöltse a fantáziáinkat. Rohantunk, botlottunk, gurultunk a víz széléhez. Kótyag úgy behúzta a fékeit, hogy pofára esett az éltető elemben, úgyhogy neki is elsősegélyt kellett adni. Én beleegylábaltam a Zagyvába, az egyik mankómmal próbáltam körözni a folyófenéken, hátha megérzem Perecet vagy a kocsiját. Aztán még beljebb, vagy két méterre. No végtére, elkapta valaki a botot, mint később kiderült, Perec volt, s nem egy kapitális harcsa, s majdnem berántott engem is. Szóltam a többieknek, húzzanak kifelé, mert ez a marha magával ragad a hínárvilágba. A fél lábam még érezte a víz alá is benyúló betonrámpát, de a támaszkodó mankóm gyors iramban süllyedt az iszapban. Megfogtak hátulról, s végre kihalásztuk a balféket, aki ahelyett, hogy fulladozott volna, röhögve bugyborogta ki a sárlevet. A kocsi iszapsírba szállt. Gizi a háttérben a hasát fogta, és szexuális hanghordozásban nevetett, ha tudja, mire gondolok, Karmazsin elvtárs, biztosan maga is ismer ilyes elvtársnőket, akik ezt a regisztert ütik meg, ha érteni tetszik, s amíg fél szemmel a szexuális kacagás irányába sandítottam, jól láttam, Lacus a seggecskéjét pöcögtette az egyik botjával. Ideges is lettem, mert úgy gondoltam, hogy ekkora életmentés után csak az enyém lehet Gizella. De nem volt vége a bulinak, elvtárs, ekkor kezdődött a java. A csuromvizes és totál járásképtelen, de kellően ittas Perecet Gyogyi ölébe tettük, aki nem lelkendezett a rányakló vizes csomagtól. Néhány Zagyva-parti házban kigyúltak a villanyok, mert éjfélkor nem helyénvaló a kommunista erkölcsöt megkísérteni. Lehet, még a rendőrséget is megcsörgették egynémely vörös purifikátorok, mert amikor kinyílt Lanker Józsi lakásajtaja, hallottuk a szirénázást… De mozgásállapotunkhoz és maligánfokunkhoz képest gyorsan betódultunk a pecóba.

– Kérem, engedjenek el, én ezt a fertőt… egyszerűen nem…

– Maradjon csak, Karmazsin elvtárs…

– Lanker Józsi nevében is kikérem magamnak, együtt voltunk KISZ-továbbképzésen Csillebércen. Az egy talpig úriem… Az egy talpig elvtárs! Absztinens. Monogám. Tisztelettudó. Erkölcsös. Közösségi. Újító. Nagybetűs kommunista. Ez, ez pofátlan hazugság, amit maguk… Megkes…

– Bementünk… Nyomjátok már le Karmazsin elvtársat, ne fészkelődjön, ne cihelődjön, nem megy sehová. Értse meg, nem szolgálhatunk egyébbel, mint egy-két történettel. Mi nem leszünk hasznos tagjai ennek a mit tudom én, minek…

– Ez hallatlan, azonnal engedjenek el…

– Tíz perc, Karmazsin elvtárs, és elengedjük. Csak tíz perc az életünkből… Az igazi életünkből… Ez nem kirakat, ez nem kartotékadat, ha érti…

– Ááááá…

– Ne idézz már annyit, látod, hogy unja Karmazsin elvtárs.

– No, várjunk egy-két pillanatot, amíg kényelmesen elhelyezkedik a fotelben. Úgy látom, figyel. Akkor hát…

– Elkezdődött a házibuli… Került konyak, meg whisky, Szkander bég, Vinjak, mert valahol azért bejön nekünk a Jugoszlávia is, meg Club 99, lemezjátszó, hozzá Shadows-, Beatles-, Stones-, meg Cream-bakelit. A Nyugat összes mákonya! Józsi telefonált három csajszinak, mert telefon is dukál egy pártfinak, s máris benne voltunk a kommunista felső tízezer örvénylésében. A puritán létezés sűrűjében. Mire eszméltünk, megjelent három ledér szépség. Vörös haj, tűzvörös körmök és rúzs, piros nyakkendő, de az se brahiból, ők igazi kommunista kéjnők voltak… És perverzek. Képzelje, az a rakat kripli bejött nekik… Még hancúroztak is velünk. Van, akinek az volt az első és utolsó nemi élménye, némelyek még most is arra az emlékre maszturbálnak itt, a Róheim-villában, amely egy barlang… rokkant csurungáknak.

– Tényleg, na, Csusza, úgy beszélj, hogy értse az elvtárs, meg mi is…

– Maga meg itt hivatalos jelentésekről beszél. Mi vagyunk a hivatalos jelentés. Mi, a kriplinép, ez a szedett-vedett siserehad.

– Áááááááá…

– Csitt, csitt, Karmazsin elvtárs. Ez a valóság, nem az ötéves terv, nem az MSZMP ikszedik kongresszusa. Orbitális táncolás vette kezdetét. Négykeréken, kétkeréken, két bottal, csípőficam-figurával. Bújtak hozzánk a vörös rébék, ribik, párdon, és el-eltűnt egyikünk-másikunk a lépcsőházban, a kis szobában. Karelgott a két lábán jött be, pedig még sohasem láttuk a kocsiján kívül, legföljebb, ha alszik, s nőtt egy harmadik lába is. Gombafej percenként hajította el a mankóit, s hanyatt vágódva vonaglott tovább a szőnyegen, mígnem az egyik vörös tündér kezelésbe nem vette.

– Kérem, engedjenek el…

– Karmazsin elvtárs, maga is kielégítetlen? Legyen rokkant, s életében egyszer jusson el egy ilyen bulira. Értékelni fogja az életet, értékelni fogja azt a keveset, amit ad… A buli tetőfokán minden botos és mankós srác meg csaj kisereglett az erkélyre, és onnan vezényszóra, asszem, Lanker Józsi parancsszavára, akárcsak a gerelyhajítók, eldobták a mankóikat, botjaikat. Azok lándzsákként fúródtak a park gyepébe, bukfenceztek a betonkockákon. Rokkantmagyarok nyílzápora, ha érti, Karmazsin elvtárs. Közben Stones ment, ha jól emlékszem… Ja, kedves Karmazsin elvtárs, a csúcs azonban nem ez volt, hanem amikor két helyi KISZ-aktivista megfogta Gyogyi kerekesszékét, és kivágta az erkélyről. Gyogyi pedig majdnem két lábra állt az örömtől. Amikor visszaszállingóztunk a lakásba, már éreztük, nagy baj lesz, főleg, hogy ekkor tolult ki a három félmeztelen vörös ribi, és erotikus táncot kezdtek járni az egyre dühödtebb teleplakók örömére, akik már mind egy szálig az ablakokban tolongtak, és átkozódtak. Jegyet is szedhettünk volna…

– És?

– Á, kezd megjönni az étvágy, Karmazsin elvtárs! Ugye, milyen jó kis hepaj lehetett? Már bánja, hogy olyan száraztészta módon éli az életét? Kíváncsi, kíváncsi ember… Na, hogy kerek legyen a jelentés, beszámolunk róla, hogy ezen az estén, vagy inkább hajnalon, kiszállt a szolnoki rendőrség, de miután észrevették Lanker Józsit, aki az előszoba hátsó traktusában szerénykedett, valószínűleg a KISZ-igazolványa után kotorászott, szinte haptákba vágták magukat. Odajött az egyik tányérsapkás fakabát, franc se igazodik el a rangjelzéseken, tudja, kimaradt nekünk egy fontos momentum, ha érti…

– Mit cifrázod, nem voltunk katonák, mert a honvédelemnek másfajta tüzérség kell…

– Pedig milyen állat nyílzáport tudunk produkálni! Elhomályosodnak a szemek, ha meglátják…

– Az egek, nem?

– A szemek, te nagyon hüle! Ez vicc, Csoki, vicc…

– Ja, vicc…

– Szóval… Megzavartatok… Hmmm, igen… és a rendőr nyomatékosan megkérte, Lanker papa tekintélyére is hivatkozva, hogy fejezze be a rendbontást és a csendháborítást, s ha öt percen belül eltüntetik az összes mankót, botot, meg a tropára ment rokkantkocsit a gyepről, akkor eltekintenek az igazoltatástól, az előállításoktól és egyéb kellemetlen procedúráktól… A lányokat pedig szigorú, helyszíni dorgálásban részesítették, amelynek folyamán gyakran elhangzott a szocialista erkölcs szóösszetétel. Ja, igen. Az ő címeiket felírták…

– Vajon, miért?

– Úgyhogy megúsztunk mindent, kedves Karmazsin elvtárs. Mindössze a környék lakóinak tekintetnyílzáporán kellett átvergődnünk másnap. A pályaudvarra elkísértek újdonsült barátaink, akik segítettek a szocialista gondoskodás által elénk gördített lépcsők leküzdésében, s a vonatba is bevagoníroztak minket… Hát ennyit a valóságról. Így esett a rokkantak találkozója a szolnoki KISZ-alapszervezettel.

– Azért azt még elmondhatod, hogy a buli előtt volt pogácsa, Vitis, meg Oázis, és egy-két mondatot beszéltünk arról, mennyire nincs esélyük a rokkantaknak bármire is. Legalább mi legyünk hitelesek…

– Ja, és ekkor már látszott Lanker Józsi fején, hogy forgat valamit a kalács képe mögött…

– Szóval így, elvtárs. Mi tettekkel bizonyítottunk.

 

*

 

JELENTÉS

– részlet –

…A Hermina úton tett látogatásomon a mozgássérült fiatalokkal nyílt és haladó szellemű eszmecserét folytattunk, amely méltán mondathatja velem: jó irányt vettünk a fogyatékos emberek szocialista nevelése, és végső soron, társadalomba való beillesztésük terén. A beszélgetés során a szolnoki KISZ-alapszervezetnél tett látogatás is előtérbe került, s az a meglátásom, hogy a szolnoki elvtársak és ifjú kommunisták élen járnak a mozgássérült személyek beolvasztásában. Ezért szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot az ottani vezetéssel, különös tekintettel Lanker József KISZ-titkárral, akinek kiforrott módszerei vannak erre nézvést is. Személyes látogatást tervezek… Karmazsin Kálmán, megbízott titkár

 

publikálta:
637 publikáció
Avatar

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére