Magyar Napló

Megjelent Dévavári Zoltán: Egy elmesélhetetlen történet – Impériumváltások, holokauszt, emigráció a szabadkai zsidóság eszme- és politikatörténete című könyve

A szerző sok éves kutatómunkájának eredményét foglalja össze ebben a munkájában. Az olvasó a csalogató főcím olvasatán még nem lehet biztos, miről is szól a kötet, az alcím második része azonban pontosan eligazít – a szabadkai zsidóság 1918 és 1945 közötti történetét, vagy ahogyan a szerző pontosítja témáját, eszme- és politikatörténetét mutatja be. A monográfia tehát mikrotörténeti megközelítés. Egy város, a 20. század első felében három impériumváltást megélt Szabadka zsidóságának históriáján keresztül mutatja be a Délvidék 1918–1945 közötti időszakának történelmi változásokban, kiútkeresésekben, eredményekben, kudarcokban és súlyos tragédiákban bővelkedő 27 esztendejét. A szerző biztos kézzel jelöli ki munkája kronológiai határait: az első, 1918-as impériumváltás szabadkai zsidóságra gyakorolt hatásának bemutatásával indít és a várost 1944 őszén visszafoglaló partizán csapatok szabadkai bevonulásával zárja elemzését. Megközelítése egyrészt a történetírás legősibb műfajához, a politikatörténethez kapcsolódik, másrészt, mint az alcím is mutatja, eszmetörténeti jellegű, az emberi cselekvés, nevezetesen a szabadkai zsidóság tevékenységének mozgatórugóit próbálja rekonstruálni. Tegyük hozzá, sikerrel.

A könyv 20% kedvezménnyel megrendelhető ITT

publikálta:
650 publikáció
Avatar

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza az oldal tetejére

Bankkártyás fizetés az UniCredit Bank rendszerén keresztül