Barna T. Attila esetében különös jelentősége van annak, hogy a nyelv metaforikusságát szóba hozzuk. Letisztult, egyszerű képei mögött ott tornyosul valami elmondhatatlan, érett, létteremtő csönd. Harmóniáról, netán idillről persze szó sincs. Ezekben a tájversekben a táj, a természet nyugtalanító, zaklatott, drámai erő. Az emberlét hátborzongató otthontalansága süt a tájból.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk
