Magyar Napló

Reisinger Attila: A háború foglyai

2 000 Ft

144 oldal, puhatáblás, ragasztókötött

Két igaz történet az első világháborúról.
A főszereplők, Faltusz János és Nyírő István hegyeshalmi lakosok orosz fogságba kerültek. Mindketten megjárták a fogolytáborok poklát, de a bolsevik forradalmat követő polgárháború miatt sorsuk eltérően alakult. Faltusz János a Távol- Keletre került, ahol négy fogolytársával együtt besorozták a már szétvert fehér hadsereg egyik alakulatába. Úgy sikerült megmenekülniük, hogy egy kínai százados segítségével átkeltek a befagyott Bajkál-tavon, majd Vlagyivosztokon keresztül egy egy francia hajón tértek haza 1921-ben.
Nyírő István és fogolytársa, Herlicska János viszont Frunze vörös seregének katonája lett. Az egység átkelt a Volgán, de az ott élő kalmükök a vörös különítményt megsemmisítették. Mivel a csata idején ők ketten nem tartózkodtak a táborban, csodával határos módon életben maradtak, és a lemenő napot követve gyalogoltak egészen a Fekete-tengerig, majd eljutottak Odesszába, ahol akkor még magyar csapatok állomásoztak.
A két kisregény az igaz és emberközeli történetek feldolgozásával a száz éve véget ért Nagy Háború hőseinek állít emléket.

Cikkszám: ISBN 978-615-5721-47-2 Kategóriák: , ,

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Reisinger Attila: A háború foglyai” értékelése elsőként

Vissza az oldal tetejére