Magyar Napló
Akció!

VERITAS Évkönyv 2020

2 800 Ft

576 oldal, keménytáblás, cérnafűzött

A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár a sorban hetedik Évkönyvét tartja kezében a Tisztelt Olvasó. A 2014 óta fennálló intézmény publikációs tevékenységének a mindenkori Évkönyv nem csupán a legszínesebb eleme, mely számot ad a – saját, illetve nagy örömünkre külsős munkatársakkal is kiegészült – szerzői gárda igen változatos érdeklődési köréről, de egyúttal alappillére annak a már jól bevált struktúrának, amely további oszlopaival (VERITAS könyvek és VERITAS füzetek) együtt mennyiségileg és minőségileg is beszédes bizonyságát adja az intézményben folyó tekintélyes szakmai munkának.
Munkánk – legalábbis a mi megítélésünk szerint – a magyar történettudomány számára ugyanolyan fontos, mint a legtöbb kutatóhelyen zajló feltáró, elemző munka. Nem egy esetben előfordul, hogy a „konkurens” kutatóintézetek, kutatócsoportok úgy vélik, a másutt végzett munka nem olyan lényeges és érdekes. A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár munkatársai ezt nem így látják. A véleményüket vállalva e kötet írásaiban, illetve szakmai viták és beszélgetések során állást foglalnak a legkülönbözőbb kérdésekben, s alakítani kívánják a múltról alkotott igen tarka képet.
Bízva abban, hogy Ön, Kedves Olvasó, értékeli azt a teljesítményt, amelyet munkatársaim felmutatnak és továbbra is velünk tart; ha másként nem is, mint a magyar múlt iránt érdeklődők egyike, akinek a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár ugyanolyan fontos, mint nekünk.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„VERITAS Évkönyv 2020” értékelése elsőként

Vissza az oldal tetejére

Bankkártyás fizetés az UniCredit Bank rendszerén keresztül