Magyar Napló
Akció!

Babosi László: “A látható időben” – Beszélgetések Ratkó Józsefről

2 040 Ft

248 oldal, keménytáblás, cérnafűzött

Babosi László, számos előkészítő tanulmánya, a Ratkó József műveiről és a róla megjelent írásokról készített bibliográfiája és a Költő a diktatúrában. Ratkó József pályaképe (2019) című monográfiája után ebben a könyvében a költőt jól ismerő személyekkel: alkotótársaival, barátaival, színházi és rádiós szakemberekkel és életének más tanúival készített interjúit adja közre. Az alkotó életének, irodalmi és közéleti munkásságának minden részletében kiválóan
tájékozott kérdező úgy állítja a középpontba a nagykállói költőt, hogy – a megszólalók más és más nézőpontjaiból – az interjúk révén sorsának, művészetének valamennyi fontos terepe eleven élményszerűséggel nyilatkozik meg. Az új és új fényekbe kerülő sorselemek mozaikjai összességükben egy hatalmas tablót teremtenek a diktatúra erőivel haláláig viaskodó ember köré. A költő centrumához kapcsolt emlékezéseket bejárva az olvasó ezért e könyvben egy fél
évszázad magyar történelmének a rendszerváltozásig tartó jellegzetes vonásaival s magatartásformáival is találkozik. A Ratkó József köré csoportosult, vele gondolkodó, dolgozó, szerkesztő és szervező arcok fényében éles kontúrokkal tárulkozik fel az a küzdelem is, amelyet a magyar értelmiség legjava a szabad és a demokratikus Magyarországért s a társadalom újraformálásáért a pártállam évtizedeiben folytatott.

Cikkszám: 9789635410736 Kategóriák: ,

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Babosi László: “A látható időben” – Beszélgetések Ratkó Józsefről” értékelése elsőként

Vissza az oldal tetejére

Bankkártyás fizetés az UniCredit Bank rendszerén keresztül