Kovács István vezérőrnagy, vezérkari főnök és társai pere 1958-1959

Kovács István vezérőrnagy, vezérkari főnök és társai pere 1958-1959

1958. augusztus 29-én állt a Lefelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa elé Kovács István vezérőrnagy a Magyar Néphadsereg vezérkarának főnöke, három honvédtiszt és egy polgári személy. A különtanács elnöke dr. Ledényi Ferenc hadbíró ezredes volt, egyszersmind másodfokú tanácselnöke a Mecséri-pernek és elsőfokú a Pércsi-pernek, hét illetve három végrehajtott halálos ítélettel.
Dr. Marossy Endre hadtörténész írt már könyvet a Mecséri-perről, a Pércsi Lajos őrnagy és társai elleni eljárásról. Ezúttal feltárja a Kovács István és társai elleni per hadtörténeti és jogtörténeti hátterét. Keresi a választ, hogyan szabhatott ki elsőfokon Ledényi hadbíró ezredes a vezérkar főnöke ellen mindössze három év börtönbüntetést? Fellebbezési lehetőség hiányában hogyan került mégis súlyosításra ez az ítélet, és emelték a büntetést kétszeresére?
Ha a hatalom érdekei úgy kívánták, ugyanazon eljárásban volt, akinek a felelősségre vonásától eltekintettek, miközben eljárás alá vont társaikat börtönbüntetésre ítélték. Szűcs Miklós ezredes, hadműveleti csoportfőnök, éveken át Kovács István helyettese volt. Tökölön tartóztatták le a magyar kormányküldöttség tagjaival. Egy év nyolc hónap után engedték szabadon. Nem állították bíróság elé, de nem nyilvánították ártatlannak, a hadseregből és a pártból eltávolították. Emlékirata 1956 fontos forrásának számított. Hitelessége iránt azonban régóta kétségek fogalmazódtak meg. Ez a könyv tárja fel először, hogy Szűcs Miklós ezredest korábban milyen fedőnéven hogyan szervezték be, miként fordult bajtársai, vádlott-társai ellen, mint süllyedt a fogdahálózat ügynökévé, ki érte el, hogy szabadlábra helyezzék annak ellenére, hogy ezzel sem a Legfelsőbb Bíróság, sem a nyomozást vezető BRFK Vizsgálati Osztálya, sem a honvéd vezérkar főnöke nem értett egyet.
A könyv tartalmazza a legfontosabb érintettek életrajzát. A szerző felvételei bemutatják a tárgyhoz kapcsolódó emlékhelyeket, sírokat.

Ár
3 500 Ft
2 800 Ft

Szerző további művei

Marossy Endre: Kovács István vezérőrnagy, vezérkari főnök és társai pere 1958-1959
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
202
ISBN
9786155195860
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma