Magyar Napló - Júniusi szám

Magyar Napló - Júniusi szám

XXVIII. évfolyam 2016. június

A Magyar Napló júniusi számában Domokos Kinga, Marsall László özvegye Besúgók és besúgottak címmel foglalja össze a költőről készült jelentéseket az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában végzett kutatásai alapján. Pósa Zoltán Szemadám György Háromperhármasok című dokumentumregényéről írt a kádári diktatúra besúgószervezetére is kitekintő esszét. L. Simon László Japán hajtás című verseskötetéről Kelemen Erzsébet közöl tanulmányt. Both Balázs Takács Mártával, Végh György özvegyével készített interjút az író, költő mesekönyveiről. A Nyitott műhely rovatban Bíró Gergely Szentmártoni János költővel, a Magyar Írószövetség elnökével folytat beszélgetést az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent kisregényének, a Szomjúságnak születési körülményeiről és egy rendszerváltáskor kamaszodó nemzedékről. Összeállításunkban Döme Barbara, Horváth (EÖ) Tamás és Szentmártoni János prózái, és Ágh István, Bolemant László, Czigány György, Dimény-Haszmann Árpád, Dobozi Eszter, Madár János, Oravecz Péter, Simon Adri, Végh Attila, Vörös István és három kortárs román költő versei szerepelnek. A Könyvszemle rovatban Árkossy István, Ferdinandy György, Hegedűs Imre János, Margittai Gábor, Ughy Szabina és Kjell Westö köteteiről olvashatunk kritikákat. Lapszámunkat Katona Zsuzsa szobrászművész munkáiról készült felvételekkel illusztráltuk, akivel Oláh Katalin Kinga készített interjút.

A lapszám tartalma elérhető az archívumban

A tartalom letöltéséhez kérjük regisztráljon vagy lépjen be felhasználói fiókjába

Legfrissebb lapszámok

XXVIII. évfolyam 2016. június
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
72
ISSN
08652910
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma
Főszerkesztő
Jánosi Zoltán
Laparchívum
Az Magyar Napló összes kiadott lapszáma.
Tovább