Oláh János: Száműzött történetek I.

Oláh János: Száműzött történetek I.
Kaszás Gergő előadásában

„…jó volna végre mai szemmel, mai érzékenységgel hozzányúlni a nemzeti önismeret hatvan éve tabuként kezelt témáihoz, aztán a maiakhoz is (…) Amíg a nemzet s benne megtartó erőként a nép létezik, addig a népi irodalomnak is van létjogosultsága. Ha eltűnik, a nép emlékezete tűnik el vele. Az irodalomnak – miközben természetes joggal foglalkozik az egyén, a lélek belső ügyeivel – meg kellene jelenítenie azt a közösséget is, amelyben létezik. A népi irodalom tehát nem csak a parasztokról szóló irodalom. A nép a kis egzisztenciák világa, a nemzet kilencven százalékát ők alkotják, mi alkotjuk. Ha a nemzet nagyobb részének ábrázolásával, gondjainak, panaszainak számbavételével nem foglalkozik senki, s ha a feladatot önként vállaló néhányak eltiltatnak az igazi nyilvánosságtól, összeomlik a nemzettudat” – vallotta Oláh János egy beszélgetésben.

 

A szerző első kispróza-füzére, Az Örvényes partján 1988-ban jelent meg, második novelláskötete, a Vérszerződés csaknem másfél évtizedre rá, 2001-ben. A Száműzött történetek e két könyv írásainak zömét egyesíti átdolgozott formában, és – Az Örvényes partján mintájára – szintén a „novellafüzér” műfaj-megjelelölést kapta. Az elbeszélések képzelt falusi színterein – Örvényes, Avaskér, Varasd – a második világháború és a következő évtized történései elevenednek meg. Míg az írások egy része a valóságra eszmélő gyermek lelki ütközéseit mutatja be, túlnyomó többségük a történelmi idők fordultának pillanatait nagyítja ki: a háborúban, téeszesítésben és forradalomban egyaránt a lélek, erkölcs, hagyomány pusztulását, ember és föld harmóniájának megbomlását ábrázolja, sorsképletekben láttatva a túlélés könnyebb és rögösebb lehetőségeit, olykor lehetetlenségét.

Hangoskönyv ingyenes letöltése

A tartalom letöltéséhez kérjük regisztráljon vagy lépjen be felhasználói fiókjába

Száműzött történetek
Adatok
Kiadó
Magyar Napló kiadó
Kiadás dátuma