A Magyar Írószövetség által szervezett magyar széppróza napi gálaest keretében zajló novellaíró verseny győztese Kollár Árpád író. A gálán a verseny mellett koncert és Az év novellái 2024 antológia bemutatója várta az érdeklődőket. A 2023. február 18-án – ezúttal új helyszínen –, a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermében tartott teltházas gálaesten Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese mondott ünnepi beszédet. Az esten megjelenteket Bóka István Balatonfüred polgármestere, valamint Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntötte.
Az est hagyományainak megfelelően kisorsolták a novellák alapjául szolgáló témát, amely ez alkalommal Jókai Mór A kétszarvú ember regényének címe lett. A verseny résztvevői – Lőrincz P. Gabriella József Attila-díjas költő, író; Gáspár Ferenc József Attila-díjas író; Kollár Árpád József Attila-díjas költő, író – egy különteremben írták novelláikat. Közben Toldi Éva és Bíró Gergely szerkesztők Völgyi Tóth Zsuzsa
kérdéseire válaszolva bemutatták a magyar széppróza napjára megjelent Az év novellái 2024 antológiát, amelyben negyvenkét szerző írásai szerepelnek, s akik közül a legfiatalabb Masri Mona Aicha (30 éves) – s akinek Nem gondolok az ég madaraira című novelláját Tallián Mariann színművész előadásában hallhatta a közönség –, míg a legidősebb szerző, az idén januárban 88 évesen elhunyt Ferdinandy György. A
bemutatót követően a Kaláka együttes koncertjét élvezhette a közönség. Amíg a zsűri tanácskozott, a versenyműveket – név nélkül – Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek olvasták fel. A zsűri tagjai voltak: Bíró Gergely, a Magyar Napló folyóirat főszerkesztő-helyettese;
Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke; Kontra Ferenc Prima Primissima és József Attila-díjas író; Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjas író, a 2018-es verseny győztese; Rózsássy Barbara József Attila-díjas költő.
A nagyon szoros versenyt, melynek során három kiváló novella született, Kollár Árpád
író nyerte, Sodrás című írásával.
Gratulálunk mindhárom szerzőnek!