Erős Kinga

Erős Kinga

kritikus, szerkesztő

1990 óta él Magyarországon. Tizenöt éve publikál hazai és határon túli folyóiratokban, irodalmi esszéit lengyel és bolgár nyelvre fordították. 2007 és 2010 között a Magyar Napló folyóirat kritika rovatának szerkesztője, valamint a Magyar Irodalom Zsebkönyvtára sorozatszerkesztője volt. Ugyanebben az időszakban a Kortárs kiadó Kritikai Füzetek könyvsorozatának volt szerkesztője, mely a fiatal kritikusok első kötetmegjelenését szolgálta. 2009-ben Ekler Andreával közösen szerkesztették a Pályatükrök – Húsz portré fiatal alkotókról című könyvet, amely a mai napig a legátfogóbb képet adja a rendszerváltás után induló hazai és határon túli írók munkásságáról. 2012 óta tanít irodalmi ismereteket a Magyar Írószövetség Íróiskolájában. 2014 óta szerkeszti Az év novellái című antológiát. 2015 óta tagja a Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíj szakmai kuratóriumának. 2016 óta tagja a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumának. Könyvkiadói munkássága a kortárs magyar irodalom és a határon túli alkotók népszerűsítését szolgálja.
Kötetei:
2007 – Könyvbölcsőm, amelyben a kortárs hazai és határon túli szerzők műveit vizsgálja, valamint önálló fejezetben kiemelt figyelmet szentel írónők életművének is. A két világháború között alkotó írónők – Tormay Cécile, Erdős Renée, Földes Jolán – mellett olyan kortárs alkotók műveit is vizsgálta, mint Dobozi Eszter, Tóth Erzsébet, Jókai Anna.
2013 - A belső szobához, amely mások mellett Csoóri Sándor és Jánosi Zoltán esszéit, Nagy László és Jékely Zoltán poétikáját valamint Szécsi Margit, Tormay Cécile, Szabó Magda prózai írásait és Nemes Nagy Ágnes gyermekverseit vizsgálta.
2013 - Másféle idő – versek Kubik Anna előadásában - hangoskönyv, tizenöt kortárs és klasszikus költőnő verseiből – válogatás, szerkesztés, rendezés, kiadás
2014 - „Föllapozzuk egymást a szótárban" (Ekler Andreával közösen), amely kortárs beszélgetéseket, mélyinterjúkat tartalmaz (Karátson Gábor, Deák László, Szakonyi Károly, Kovács István, Bodor Ádám, Vathy Zsuzsa stb. munkásságáról).

Legutóbbi művek