Beszámoló az Oláh János Emlékestről

Beszámoló az Oláh János Emlékestről

Átadták Az év legsikeresebb szerzője 2022 díjakat, kihirdették az Oláh János szerkesztői ösztöndíj nyerteseit és bemutatták az Irodalmi Magazin legújabb számát az Oláh János Emlékesten

Immár hatodik alkalommal rendezte meg a Magyar Napló szerkesztősége, a Magyar Írószövetség és ez évben a Benczúr Ház Kulturális Központ a 2016-ban elhunyt Oláh János költő, író, kiadóvezető emlékét felidéző estet 2022. november 26-án.
A rendezvény során három kiadó adta át Az év legsikeresebb szerzője díjat, valamint kihirdették az Oláh János szerkesztői ösztöndíj idei nyerteseit.

Az est nyitányaként Jánosi Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész, a kiadó szakmai vezetője idézte meg Oláh János munkásságát.

Még Oláh János indította el Az év legsikeresebb szerzője díjat, amelyet az esten a Széphalom Könyvműhely (Mezey Katalin), az Orpheusz Kiadó (Erős Kinga) és a Magyar Napló Kiadó (Zsiga Kristóf) vezetői adtak át. A díjat azok a szerzők kapják, akiknek könyveit a legnagyobb példányszámban vásárolták meg az elmúlt év során, és akik maguk is sokat tettek a népszerűsítésükért. A korábbi években a díjat elnyerte már többek között Csender Levente, Farkas Wellmann Endre, Jókai Anna, Nagy Zsuka, Szakály Sándor, Szakolczay Lajos, Szalay Károly, Ughy Szabina, Mirtse Zsuzsa, Lányi Gusztáv, Döme Barbara. 2022-ben az alábbi szerzők és műveik részesültek az elismerésben:

Magyar Napló Kiadó:

Jánoki-Kis Viktória: Átlépsz velem a víz fölött

(Bővebben: https://magyarnaplo.hu/konyvek/janoki-kis-viktoria/atlepsz-velem-viz-folott /

 

Orpheusz Kiadó:

Halmai Tamás: Jáde és kavics. Tao-tö-king-átirat (Bővebben: https://bookline.hu/product/home.action_v=Halmai_Tamas_Jade_es_kavics_Tao_to_king&type=250&id=54991)

 

Széphalom Könyvműhely:

Czilli Aranka: A varázslatos szekrény

(Bővebben: http://www.szephalom-konyvmuhely.hu/konyvek/varazslatos-szekreny /

 

Magyarországon tudományos-ismeretterjesztő irodalmi lapként unikum a 2013 óta megjelenő Irodalmi Magazin. A színes-képes periodika évente négy tematikus lapszámmal jelentkezik. A legújabb összeállítás a magazint útjára indító Oláh János munkásságát mutatja be, amelyről Kondor Péter János főszerkesztő, Jánosi Zoltán irodalomtörténész és Szentmártoni János, a Magyar Napló Kiadó ügyvezetője beszélgetett.

Az Oláh János nevét viselő szerkesztői ösztöndíjról Radics Péter, az ösztöndíjat kezelő Digitális Irodalmi Akadémia vezetője beszélt, majd ismertette az idei díjazottak névsorát. A harmadik alkalommal odaítélt Oláh János állami szerkesztői ösztöndíj havi bruttó 200 000 Ft támogatást nyújt a pályakezdő szerkesztőknek.

2022-ben az Oláh János szerkesztői ösztöndíjra összesen 24 érvényes és minőségi pályázat érkezett be, így a Kuratórium nehéz döntés előtt állt, ezért élt a megosztott ösztöndíjazás lehetőségével is. Egyhangú döntése alapján Oláh János szerkesztői ösztöndíjat kapnak két évre:

Aczél Gábor (Írott Szó Alapítvány);

 Fenyő Dániel (Jelenkor Alapítvány – Jelenkor online);

Dr. Gerencsér Anna (Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. – Előretolt Helyőrség Íróakadémia Kiadó);

Major Ágnes (Ráció Kiadó);

Modor Bálint (Litera.hu – Litera irodalmi portál);

Dr. Pataki Viktor (Írók Alapítványa – Széphalom Könyvműhely);

Soltész Márton (Orpheusz Kiadó);

Tóth Ramóna Mirtill (Pesti Kalligram Kiadó);

Viola Szandra (Művészeti és Irodalmi Jelen Kiadó)

 

Megosztott ösztöndíjat kap egy-egy évre:

Szabó Máté (Magyar Napló Kiadó, 2022. szeptember 1-től 2023. augusztus 31-ig);

Szűcs Anna Emília (Napkút Kiadó, 2023. szeptember 1-től 2024. augusztus 31-ig)

 

Az est moderátora Völgyi Tóth Zsuzsa műsorvezető, szerkesztő volt. Lázár Balázs költő, színművész Oláh János műveiből olvasott fel.

Fotók: Czimbal Gyula