A Magyar Napló júliusi számában interjú olvasható Gábor Felicia íróval, tanárral, a csángó nyelv őrzőjével. Ezt hallani kell, mert autentikus „csángó nyelvet” hallhatunk! 

Hon vár, Mámo kám, nünket

Hogy fáj a szüjám, leányescskám,

Ha hallom leánykád énákelni,

Ha hallom kölyködöt kacagni,

Ha hallak tüktököt bászélni,

Hájtok ál haza, mámokám.

Rijátok gondolok én sokccor,

Mikor a harangszó regvál felébreszt.

Keresztet vátek, s felmondom návátek,

Hoj lejjen ágészség ott náktek,

Még hájtok haza, mámokám.

A szemem világossága humályodzik,

S a kázámes reszkátni kázdett.

Vajon még látlak lesz tüktököt?

Vajon még mágérzem lesz szüjváréseteket?

Hájtok ál haza, mámokám.

Álgyengült, s fáradt a szüjám.

Scsak dubbog egyát-egyát jó árősán.

Ha kapu akasztoscskájá mágcerrán,

Serényán oda nezek, szél vot mondám.

Még hájtok haza, mámokám.

Ne, itt a dudó nám lápi a kártet.

Van hajma, petrezselyem, körtá es lesz, s alma.

Van gyió, gutuj lapi a hiuba,

S a pincá táli van, mivál száráttek.

Hájtok még haza, mámokám.

Hájtok ál addig, máddig vajak még.

Máddig még szüjám dobogatkat,

Máddig még szemem lássa arcotokat,

Máddig még kázám mágölál tüktököt.

Hájtok ál haza, mámokám.