Nemcsak a világirodalomban, itt nálunk is gyakori, hogy megmérettetésre készen, teljes fegyverzetben jelentkezik egy elsőkötetes író. Csíkvári Gábor műhelyéből az emberélet útjának felén került ki első regénye, a Szövedék.
Szerzőnk átdolgozta magát az avantgarde és a posztmodern ujjgyakorlatain, írása gördülékeny és olvasmányos, története pedig mindvégig izgalmas és élvezetes. Újszerűsége, hogy egy a mindennapok banális apróságaiból építkező szövegből a szemünk láttára válik korrajz és két ember élete.
A regény anya és fiú párbeszéde, két párhuzamos monológ. Az anya sok évtizedes távollét után találkozik fiával. Öregen és betegen, két műtét között.
A háború nem ér véget az utolsó puskalövéssel. A Szövedék 1956 utóélete. Egy irodalmunkban mindeddig feldolgozatlan terület. A két életút a XX. század második felét íveli át. Kint és bent: Amerikában és itthon, a diktatúra alacsony égboltja alatt. Hogy „hol volt jobb, odaát vagy itthon?" Nem ad a kérdésre végleges választ a lábadozó, ágyhoz szögezett anya, sem az eltűnt idő nyomában koslató fia.
Családregény? Nem egészen. Szereplői „apróságokról locsognak", tárgyuk egy kallódó kalaposdoboz s vagy egy régi, fekete pad. És sok emberi sors, amiről beszélni kell, „hogy éljenek még egy kicsit" azok is, akik már nincsenek velünk.
