Határtalan magyar irodalom III.

Határtalan magyar irodalom III.
Az identitás kánonjai
szerkesztő
szerkesztő

Az Anyanyelvápolók Szövetsége a társult fórumokkal a trianoni békediktátum századik évfordulója előtt egy évvel, 2019 májusában, Badacsonyban szervezte első konferenciáját az egyetemes magyarság irodalmáról, nyelvéről, kulturális és lélektani állapotairól. A földgolyó legkülönbözőbb pontjairól megszólaló alkotók és elemzőik minden mondata a magyarságtudat irodalmi-nyelvi centruma körül forgott. Azzal a közös erőfeszítéssel, hogy az útra bocsátó – néhol millión felüli, néhol néhány száz- vagy tízezres, másutt csupán maroknyi – magyarságnak az irodalom által elmondott és társaságokba, szervezetekbe, rendezvényekbe, folyóiratokba, könyvekbe, tantermekbe s kulturális kapcsolatokba kódolt létét a számvetés, a tanúságtevés és a jövendő feladatok kijelöléseinek szándékával mutassa fel. 
A második, 2020-ra tervezett rendezvény fizikai megvalósítását a világjárvány ugyan meggátolhatta, de szellemi dokumentumát: egy virtuális konferencia kötetkiadását nem akadályozhatta meg. A harmadik rendezvényre 2021. szeptember 23-25. között, immár Szili Katalin miniszterelnöki megbízott védnökségével és a Magyar Napló Kiadó társrendezői szerepével került sor.  A megcélzott témáról: az irodalmi kánonok és az ehhez kapcsolódó altémák köréről számos, határokon kívüli és belüli magyar író, költő, műfordító, nyelvész, irodalom- és kultúratörténész, néprajzkutató, tanár és szerkesztő nyilatkozott meg értéktudatosítóan. A Kárpát-medencei magyar lét és a nyugati diaszpóra képviselőinek a kánonokhoz és egyes képviselőikhez fűződő gondolatai e kiadványban foghatók kézbe. A könyvben a nyelvi, irodalmi és kulturális megmaradás szolgálatának hite és hűsége szólítja meg az olvasót.

Ár
3 800 Ft
3 040 Ft
Határtalan magyar irodalom III.
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
366
Kötés típusa
cérnafűzött
keménytáblás
Súly
550gr
ISBN
9786156419200
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma