Gál Magdi Kusza család című kisregényében családtagokat mutat be s jellemez negyvenvalahány, hosszabb-rövidebb epizódban, műve mégsem családtörténet, legfeljebb keresztmetszete egy helyileg meghatározhatatlan, időben inkább 20., mint 21. századi magyar család mindennapi életének. Az origo a félárván nevelkedett nagyapa, akinek egyik, 1914-ből való gyerekkori „kalandját” máig dajkálgatja a családi legendárium. Az ő bővérűségét örökölték a szerencsés férfiutódok, akik jönnek-mennek a világban, de végső útjuk mindig a hazavezető. A nők saját, rendelt helyükön vigyáznak a tűzhely melegére, s ha felfoszlana valahol a családi harmónia szövedéke, az ő türelmük és kötelességtudatuk hivatott helyrehozni azt, mert megoldásnak mindig lennie kell. A megoldás pedig „a bennünket körülvevő Péterek, Zalánok és Emmák, férjek, feleségek és gyerekek viszonylag tiszta, ha nem is makulátlan élete.” Egymás alakítása, felszabadítása, vándorlásuk és hazatalálásuk segíti a kusza családot „talpon maradni”, és megértetni a szereplőkkel, hogy „melyik az a pillanat életünkben, amikor feladjuk, és mikor döntünk úgy, hogy mégis megyünk tovább”. (Vári Fábián László)
