A Dante-paradoxon

A Dante-paradoxon, a költő harmadik verseskötete úgy fordul Dantéhoz, ahogy a halhatatlan firenzei egykor Vergiliushoz fordult útmutatásért. De nem az Isteni színjáték Dantéja ez, hanem a szerelmet sirató, mitizáló költőt idézi a narrátor, megteremtve ezzel saját beszédmódja elsődleges intertextusát. Sokszorosan reflektált, mégis köznapi beszélt nyelv ez, a nosztalgikus, de távolságtartó, itt-ott iróniába hajló regiszterei révén tudja a hétköznapi életproblémákat feldolgozó verstartalmakat megemelni, titokzatos történetekké kerekíteni úgy, hogy az önéletrajzi vonások is felismerhetőek maradjanak.