„Mikor Illyés Gyula oroszországi útjáról hazajövet elkezdte úti rajzainak közlését, újságírói körökben általános és heves volt a felhördülés: a lírikus maradjon lírikus és ne ártsa magát a „szemfüles riporter“ mesterségébe. Hiszen útjára nem vitte magával a nélkülözhetetlen szemfület, az újságíró nemzetközileg szentesített szemellenzőjét, melynek segítségével csak azt és úgy látja meg, ami és amint állítólag az újságolvasó nagyközönséget érdekli. […] Nem derül ki más, mint hogy Oroszország is egy ország a világ sokféle birodalmai közt, és hogy Illyés Gyula kitűnő író. Lírikus létére megírta az első irodalmi értékű magyar riport-sorozatot. […] amíg olvasom, nem tudok szabadulni Illyés attitűdjének a bája alól. Annyi melegség, annyi mosolygós megértés, annyi okos részvét, jóindulatú és elfogulatlan kritika: legjobbjaink írtak így a magyar népről, mint Illyés az oroszokról. […] ez az idilli szépség, ez a meghatározhatatlan jóleső melegség tulajdonképen nem Oroszország, hanem Illyés nagyszerű, humánus művészete, okosan meleg költői egyénisége.” Szerb Antal
„A szemlélet középpontja az ember és az ember viszonya az új társadalmi rendhez. A legkülönfélébb emberek vonulnak föl, és a róluk kitűnő érzékkel adott portré majdnem globális. Ezek voltunk és ezek vagyunk, így szeretünk, lakunk és kosztolunk, ilyen és ilyen a viszonyunk egymáshoz és a világhoz. Remek és ábrázoló. Ahogy az elnyomottak és üldözöttek iránti testvériséggel eleve rokonszenvez a pópával, és ahogy néhány kérdés után előttünk áll a démoni portré, az a csúcsa az írói sikernek.” Radnóti Miklós