Ilmar Taska: Pobjeda, 1946

Ilmar Taska: Pobjeda, 1946
Fordította: Jávorszky Béla

Tallinn, 1946. A szovjet megszállás alatt nyögő észt főváros egyik romos külvárosi utcájában egy hatéves kisfiú a háztömbjük előtti farakáson ülve buszvezetőt játszik. Feltűnik egy csodálatos, vadonatúj Pobjeda, s megáll a fiú előtt, aki szóba elegyedik a vezetővel. Az autó és a kedves bácsi lenyűgözik a gyereket: hamarosan mély barátság alakul ki köztük, és ezzel megindul a tragikus események láncolata. Lelepleződik a lakásban bujkáló, politikai üldözött apa, megkezdődik az anya kálváriája, és velük párhuzamosan az operaénekes nagynéni érett kori románca a BBC tudósítójával, találkozásuk és menekülésük krimiszerű fordulataival.
Ilmar Taska észt író 1953-ban született a szibériai Kirovban, ahová a szovjet hatalom deportálta családját. Sztálin halálát követően visszatérhettek szülőföldjükre, Taska filmrendező, producer, forgatókönyvíró lett, dolgozott Svédországban és Hollywoodban is, majd később ő hozta létre az első észt kereskedelmi televíziócsatornát. Íróként 2016-ban jelentkezett Pobjeda 1946 című regényével, amely nem csak Észtországban aratott nagy sikert: eddig már tizenkét nyelvre lefordították, és a The Times Litterary Supplement 2018-ban Az év könyve kitüntetésben részesítette.
A könyv félelmetes rálátást nyújt a zsarnokság működésére, az elnyomó hatalom ördögi módszereire, s a titkosszolgálat fogaskerekei között hányódó, kiszolgáltatott emberi sorsokra is. Politikai thrillerbe illő mesteri cselekményszövése és történetmesélése letehetetlen művé teszi Ilmar Taska bemutatkozó kötetét.

Ár
3 500 Ft
2 800 Ft
Ilmar Taska: Pobjeda, 1946
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
260
Kötés típusa
cérnafűzött
keménytáblás
Súly
378gr
ISBN
9786155721816
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma