Ödöniáda, jut eszembe e szóösszetétel. A Panírozott szárnyak is egy összetétel. Liszt (na, nem a zeneszerző), tojás, egy kis prézli, és Jahoda Úr fantáziája. E kisregény is összetétel, kifordított Ulysses, mert bár egy egész „életutat” fog egybe, de mégis, mintha egy nap lenne az élet. Elnézést a „közhelykedésért”. „Az öreg Kovács nem érte meg a reggelt.” És rögtön felvetődik a kérdés, mit ért meg? És megért-e valamit? A mai „hősök” mozaikokban érzékelhetőek, mutatja nekünk az író. Megszabdalja a történéseket az internet, a média, a villámgyorsan érkező hír, a gyorsétterem, a személyes és személytelen életünk gubancos részei. Nos, igen, felvillanásokat olvashatunk e könyv lapjain, és e villanások, villámlások energiát hordoznak, ami bizony megcsiklandozza az oldalunkat. Nevessünk Ödönön, kérem, nevessünk magunkon, mert milyen érdekes is lenne, ha „nevetésháborúkról” szólna a történelem. Még az is lehet, hogy jobban megértenénk a saját bensőnkben bujkáló Ödönjeinket. Mindenesetre kibújt a szög a zsákból, akarom mondani, Gogol köpönyegéből Jahoda Sándor. (Kókai János)
