A hozzánk közelállók, szeretteink váratlan, tragikus világból kihullása mindenképpen óriási megrázkódtatást jelent érzelmeink és értelmünk számára egyaránt. Különösen akkor, ha a tragikusan eltávozott – a saját gyermek. Vajon nem vagyunk-e mi tetten érhetők valamiféle mulasztásban, hibában, esetleg csak érzelmi figyelmetlenségben, ha nem éreztük meg, hogy a gyermeknek több szeretetre, erősebb odafigyelésre van szüksége, mint amennyit kapott. És itt következik az oidipuszi fordulat, Szophoklész zseniális dramaturgiai megoldása: az oknyomozó a nyomozás során rájön, hogy ő a bűnös, miatta éri pusztulás szeretteit. És ez okozza a legnagyobb gyötrelmet, a visszafordíthatatlanság belátását és átélését. A további lét talán legjobb módja az alkotás, a tragédia írásban történő feldolgozása, végigkövetése. Kaló Béla kisregényében ez történik.
