Elszálltunk egy hajóval a szélben (második kiadás)

Elszálltunk egy hajóval a szélben (második kiadás)
Kisfalka visszaemlékezései (1965-1971) Második, javított és bővített kiadás

A legendás Kex együttes 1969–71 közötti működését: felívelését, zenei arculatának formálódását, majd az énekes-frontember Baksa-Soós János disszidálását követő lehanyatlását kíséri végig Kisfaludy András, a zenekar dobosának írása. A kötetben megelevenedik a szerző ifjúkora, találkozása későbbi zenésztársaival, bepillanthatunk családi életébe és festészeti tanulmányaiba, valamint a 60-as, 70-es évek szorongató politikai légkörben zajló zenei életébe, ahol a koncerteket a rajongók mellett titkosügynökök is figyelemmel kísérték. Kiemelt figyelmet kap az énekes-előadóművész Baksa-Soós János, akinek érzékenysége, szubtilis lénye, lírai alkata áthatotta a dalszövegeket és a zenés performansznak is beillő koncerteket, melyek sosem ismétlődtek meg, hanem minden alkalommal egyedi improvizációkra épültek, és nemritkán odaszúrtak a hatalomnak. A kötet különlegessége, hogy a fejezeteket korabeli ügynöki jelentések tagolják – besúgókéi, akik gyakran a barátok, pályatársak közül kerültek ki.

Ár
3 500 Ft
2 800 Ft

Szerző további művei

Elszálltunk egy hajóval a szélben
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
340
Kötés típusa
cérnafűzött
keménytáblás
Súly
524gr
ISBN
9789635410972
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma