Rendhagyó premier ez: első önálló kötetével elénk lép egy költő, aki egyáltalán nem pályakezdő, nem szárnyait próbálgató bizonytalan ígéret. Kulin Borbálának kerek gondolat- és formavilága van, kiforrott hangja: szakmailag nyilvánvalóan készen áll. Hol volt eddig?, kérdezhetik azok az olvasók, akik a könyveket részesítik előnyben az irodalmi lapokkal szemben. Nos, eddig is itt volt közöttünk, már régóta ugyanitt: a költészet mindennapos frontszolgálatában. Tizenharmadik éve folyóiratot szerkeszt, és csaknem évtizede jelennek meg a művei folyóiratokban, többet között az Élet és Irodalomban, a Jelenkorban, a Litera honlapján, a Magyar Naplóban.
Csak szeretek, hirdeti a szerző a könyvcímmel. A jó költészet egyik ismérve, hogy valódi tétje van – és ez a feltétel itt megvalósul. Végig őszinte, önfeltárulkozó lírát olvashatunk, alanyiság és elrugaszkodás megfelelő arányú, öt ciklusba rendezett keverékét. Már a nyitó vers (Zolika autója) egyértelműen jelzi, hogy Kulin vásárra viszi a bőrét, póz nélkül önmagát adja: ő csak szeret utazni, akár egy másik földrészen kalandozva, csak szeret játszani, odafigyelni másokra, csak szeret visszaemlékezni a gyerekkorára. Csak szeret pontos megfigyeléseket tenni, amelyeket lírává lényegít.
