Az MDF-SZDSZ pártközi megállapodás és világpolitikai háttere
A közelmúltunkról szerzett tudásunk nem mentes a hamis történelmi tudatot tápláló tévképzetektől. Az egyik tévképzet szerint a rendszerváltozás lényege a kommunizmussal vívott küzdelem volt, egy másik a népiek és az urbánusok egykori csatájának folytatásaként tünteti fel az ezredforduló hazai eseményeit, s egyre „népszerűbbek” azok a memoárok, amelyek az MDF és az SZDSZ közötti paktumban láttatják a korszakfordulót ígérő törekvések félresiklásának az okát. A három „balítélet” szilárd logikai konstrukciót alkot akkor is, ha megfogalmazói és terjesztői nincsenek ennek tudatában. Az 1989/90-es fordulat levezénylésének legradikálisabb jobb- és baloldali kritikusai ily módon egymás kezére játszanak érveikkel, melyekből az olvasó csak arra a következtetésre juthat, hogy a negyedszázada történteknek nincs – nem is lehet – egyértelmű politikai tanulsága. A paktum-fantom című politikai esszé ezeket a tévképzeteket állítja vizsgálódása középpontjába, de nem az a célja, hogy „perújrafelvételt” szorgalmazzon az MDF–SZDSZ-konfliktusok tisztázására. Sokkal inkább az, hogy segítsen megérteni: mik voltak a politika felszíne mögött – a társadalom és a kultúra mélyszerkezetében – azok a kezelhetetlen traumák és feloldatlan feszültségek, amelyek a két párt együttműködését a legalapvetőbb közös érdekek képviseletére is lehetetlenné tették.
